"Rólam nem kell tudniuk" - interjú Horváth Dávid netminiszterelnökkel

Horváth Dávid 23 éves toxikológus, médiatechnológus, a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakos hallgatója – valamint Magyarország első netminiszterelnöke. A 2010-es pályázaton egyéves mandátumot nyert három pontból álló programjával, de a szervezők idén meghosszabbították a hivatali idejét, így tovább folytathatja munkáját – legfontosabb célja az elektronikus szavazási rendszer elterjesztése a hallgatói önkormányzati választásokon.

Nem volt egyszerű időpontot egyeztetni. Mindig ilyen sűrű a napirended?

Igen. Ez az iskola ezzel jár: reggel kilencre bejövök, és este hatkor megyek haza.

Akárhogy is számolgatjuk az órákat, este hat és reggel kilenc között viszonylag nehéz lehet időt szakítani a netminiszterelnöki feladatokra.

A netminiszteri cím még korábban jött. 2006-ban érettségiztem, utána elvégeztem egy kétéves drog- és toxikológiai OKJ-s képzést, majd elmentem Dunaújvárosba médiatechnológusnak tanulni. Annak az iskolának a vége felé, 2009 októberében hirdették meg ezt a játékot, ide pedig 2010 szeptemberében vettek fel, tehát már netminiszterelnök voltam, amikor idekerültem.

Játék volt ez, ahogy az imént fogalmaztál?

Nem, pontatlan volt a szóhasználat. Ez egy komoly szakmai verseny volt. Pályázatot kellett benyújtani, azt elbírálták, és képeztek is minket, hogy mindenki hasonló esélyekkel indulhasson – függetlenül attól, hogy milyen összetételű csapata, kampánystábja van.

Toxikológus és médiatechnológus végzettséget is szereztél – aligha unatkoztál az elmúlt két-három évben. Miért indultál mégis a pályázaton?

Egyszerűen izgalmasnak tűnt a leírás alapján. Mivel médiatechnológusnak tanultam, itt pedig az internetről volt szó, ami úgyis megkerülhetetlen, azt gondoltam, összekötöm a kettőt, mert bárhogy is alakul, egy tudományos diákkonferenciára egy dolgozatot biztosan ki tudok hozni belőle. Ha jobban sikerül, akkor esetleg a szakdolgozatomat is meg tudom írni ez alapján, ha pedig még annál is jobban, akkor meg is nyerhetem. Egyszóval témát kaptam az utolsó félévemre, és amellett, hogy végül meg is nyertem a pályázatot, a dolgozatokat is el tudtam készíteni.

Korábban is érdekelt a közélet? Diákönkormányzat, hallgatói önkormányzat?

Nem. Egyszerűen csak elkezdtem fórumokat, blogokat olvasni, hogy megtudjam, mi az, ami foglalkoztatja az internetes közvéleményt. Voltak gondolataim, elképzeléseim, tehát nem komplett programot kerestem – csak azt néztem meg, hogy az elgondolásaimmal tud-e majd azonosulni a közönség, és kiegészítettem a saját terveimet egy-két ponttal az olvasottak alapján. Még blogom sem volt. Bár a netokracia.hu-t a kampány miatt készítettem, azóta is folyamatosan írok rá, úgyhogy ez is egy újabb rendszerességet adott.

Másképp kelsz, mióta megnyerted a pályázatot?

Ezt így nem mondanám. Persze sokan telefonáltak, miután megnyertem, de néhány hónapig nem is tudtam foglalkozni a dologgal. Egyrészt a tanulmányaim miatt sem értem rá, másrészt akkor sem tudtam volna előrelépni, ha lett volna időm, mert épp zajlottak a kormányzati átalakítások, úgyhogy ha érdeklődtem, hogy hova kellene fordulnom, mindenki valaki máshoz küldött. A kommunikációban mondjuk kicsit jobbnak érzem magam, de nem kelek fel máshogy.

Három programpontod volt eredetileg, de ezek közül végül csak a „NetOkratikus népszavazás” maradt előtérben, amely lényegében az e-szavazás népszerűsítéséről szól.

Abban maradtunk a szervezőkkel, hogy jobb, ha három rész helyett egy egészet választok. A másik kettő nagyon mély szakpolitikai tájékozottságot igényelt volna, egy 22 éves ember, tágabb értelemben egy civil nem tudta volna képviselni ezeket az ügyeket. Persze a NetOkratikus népszavazásnak is több szintje van, amelyek közül az első a hallgatói választás, hiszen már egyetemistaként rá lehet nevelni az embereket arra, hogy ha nem is mennek el a hagyományos szavazásra, akkor legalább egy sms-t küldjenek, vagy online nyomjanak egy ikszet.

Magasabb szinten aztán ott vannak a népszavazások és a népi kezdeményezések, illetve a parlamenti választások is, amelyek további kérdéseket vetnek fel – ezeket próbáltam kielemezni. Sok problémára van is már megoldás, csak a politikai akarat hiányzott a megvalósításukhoz. Emiatt eleinte egy kicsit el is keseredtem, de aztán arra jutottam, hogy nincs más hátra, mint előre, ezért november-december környékén felvettem a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával a kapcsolatot, és elmondtam nekik, hogy van egy elképzelésem az e-szavazásokat illetően, ami talán a profiljukba is vág, hiszen Hoffmann Rózsa azt mondja, hogy a HÖK-választásokon való részvétel aránya határozza majd meg, hogy milyen jogokkal rendelkeznek a hallgatói képviseletek.

Azóta velük dolgozom együtt, és most sikerült is személyesen megkeresnünk a kezdeményezéssel Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkárt. Két másik ügyről, a hallgatók gyorsított ügyfélkapus regisztrációjáról, valamint az egységes állampolgári kártya kapcsán a diákigazolványhoz kapcsolható funkciók harmonizációjáról is egyeztettünk vele, és meg is állapodtunk az együttműködésről.

Konkrét ígéretet is adott arra, hogy segít kidolgozni az e-szavazás rendszerét?

Hosszú ideje próbálkozom különböző szervezeteknél és fórumoknál, de ilyen nyitottságot ritkán tapasztalok, pedig eddig is alapvetően segítőkész volt mindenki. 2010 októberében a BME villamosmérnöki karán már volt egy elektronikus szavazás, amelyen a szokásosnál 17 százalékkal nagyobb volt a részvétel, tehát a rendszer bizonyítottan sikeres lehet, és azt gondolom, hogy ezt az államtitkárság is látja. Nekik is érdekük lépni, a legfontosabb, a társadalmi támogatottság pedig már megvan.

Ha már államtitkárságokról és szavazásról beszélünk: csábít a politika?

Nem tudom. Figyelmeztettek már, hogy a magyar politikában sosem szabad azt mondani, hogy soha, mert mindig történik valami váratlan, de nem ez az alapvető ambícióm. Legalábbis nem a parlamenti értelemben vett politikusság, mert ha a politikus olyan embert jelent, aki tesz valamiért valamit, azzal persze tudok azonosulni. De remélem, hogy számít majd a pályafutásomban az is, hogy itt tanultam. Médiában dolgozó ember szeretnék lenni. Hogy pontosan mi, azt nehéz lenne megfogalmazni, hiszen tegnap még háromfős stábok mentek ki egy riporthelyszínre, ma meg már ugyanezt a munkát elvégzi egy ember is, és senki nem tudhatja, hogyan változik meg ez a helyzet holnapra.

Ezzel foglalkozol az egyetemen kívül is? Vagy csak tanulod még a szakmát?

Nem, amikor tudom és lehetőségem van rá, akkor űzöm is. Legutóbb például éppen a 2011-es Media Hungary promo- és vitavideóit készítettem el. Annyira jól sikerültek, hogy a későbbiekben is számítanak rám a szervezők. Előadásokat is tartok, ha meghívnak, voltam például a TEDxYouthatBudapesten is, vagy említhetném a Media Hungaryt és az Internet Hungaryt. De már egy januári internetes konferenciára is felkértek moderátornak, mondván, hogy frissíteni kell a társaságot, és kellenek a fiatalok. Egy idő után rájöttem, hogy a generációmmal azonosítanak, így képviselhetem őket. Mintha kicsit „internetes gyereknek” tartanának, de ennél azért több is van bennem. Mihalovics Péter ifjúságpolitikáért felelős miniszteri biztos korábban leült velem beszélni az új koncepcióról is. Jelenleg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) vagyok a kommunikációs koordinátora. Ott építjük a kommunikációt, pozicionáljuk újra a hallgatókat a fejekben, és vesszük fel a kapcsolatot a sajtóval, teljesen a nulláról építkezünk. Nagy kihívás, de élvezem.

A megválasztásodkor a 9000 leadott szavazatnak valamivel több mint egyharmadát kaptad. Nőtt az elmúlt egy évben ehhez képest azoknak a száma, akik ismerik a nevedet, és akiket meg tudsz szólítani?

Ez nehéz kérdés. Nem az számít, hogy én magam hány emberhez jutok el, hanem az, hogy elérjek valamit, és annak a híre eljusson hozzájuk. Rólam nem kell tudniuk, elég, ha élnek majd az elektronikus választás lehetőségével.

Bus András

eduline