Megvan, mikor kezdődik a 2011/2012-es tanév

Megjelent a 2011/2012-es tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában. Hoffmann Rózsa államtitkársága felrúgta az eddigi szokásokat, az oktatásért felelős tárca eddigi vezetői ugyanis korábban, minden év májusában hozták nyilvánosságra az érettségi időpontokat és egyéb fontos információkat is tartalmazó dokumentumot.

  • Eduline

A Magyar Közlönyben olvasható rendelet szerint a diákoknak idén is szeptember elsején, csütörtökön kell majd először iskolába menniük - annak ellenére, hogy Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár 2010 nyarán úgy nyilatkozott, hogy "az életszerűbb oktatás jegyében" a jövőben minden tanév hétfőn fog kezdődni, függetlenül attól, hogy a szeptember elseje milyen napra esik.

A 2011/2012-es tanév legfontosabb dátumait és az érettségi időpontokat itt nézheted meg.

A tanév - a 2010/2011-eshez hasonlóan - 183 napos lesz, az első tanítási szünetre 2011. október 29-ig kell várni, az őszi szünet november 7-ig, hétfőig tart majd. A téli vakáció tizenkét napos lesz, a diákok december 22-től január 2-ig pihenhetnek. Az első félév 2012. január 13-án ér véget, a félévi bizonyítványokat az iskolák január 20-ig oszthatják ki. A tavaszi szünet 2012. április 5-től április 9-ig tart, a tavaszi érettségi vizsgákat pedig 2012. május 4. és június 29. között szervezhetik meg a középiskolák.

A 2010/2011-es tanévnyitó. Most már megvannak a legfontosabb dátumok
Túry Gergely

Későn hozták nyilvánosságra a rendeletet

Úgy tűnik, felrúgta az eddigi szokásokat az Orbán-kormány: bár a közoktatási törvényben nincs meghatározva, hogy meddig kell az oktatásért felelős kormánytagnak kihirdetni a tanévrendet, de az elmúlt húszéves gyakorlat alapján május közepéig ezt megtették az előző oktatási miniszterek. 

Idén azonban egészen máig nem lehetett tudni, hogy mikor kezdődik az iskola

, mikor lesz az őszi, téli, tavaszi szünet, és mikor kell letenni az érettségi vizsgákat.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.