#Egyéb


Kijelölik az iskolákat a csörögi roma elsősöknek

Egy nappal a becsengetés előtt jelöli ki az illetékes kormányhivatal azokat az iskolákat, ahol csütörtökön elkezdhetik a tanévet a csörögi roma elsősök - értesült a Roma Sajtóközpont. Kilenc csörögi roma elsőst a környék egyik iskolájába sem vettek fel, ezért a kijelölt iskoláknak kötelezően előírják a kisdiákok felvételét.










Még Pokorninak sem mutatta meg a közoktatási tervezetet Hoffmann Rózsa

Jó, megfontolt és jól átgondolt közoktatási törvényre van szükség, nem gyors jogszabályalkotásra - mondta Pokorni Zoltán kedden Rákosmentén. A bizottsági elnök hozzátette: ő maga még nem látta a legújabb oktatási koncepciókat, bár kérte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt, hogy küldje át neki azokat, de ez nem történt meg.


Százmillióból újították fel, most bezárnák az ácsi iskolát

A Komárom-Esztergom megyei Ács Pénzásás nevű településrészén fórumon tiltakoztak a szülők az iskola bezárása ellen, amelyet tavaly százmillió forint uniós forrásból újítottak fel. A polgármester összevonásról beszél, illetve az intézkedést a város csődközeli állapotával indokolja - írta keddi számában a 24 Óra.



Képek: kínos fotóalbummal "kedveskednének" Hoffmann Rózsának a tanárok

„Az iskolák többsége – nagyjából száz százaléka – nem alkalmas arra, hogy ott a pedagógus elmélyült előkészítő munkát végezzen (tanóráira felkészüljön, anyagot gyűjtsön, dolgozatot javítson stb.), mivel nincs önálló irodánk, a tanári szobákban az egy főre jutó hely nem teszi ki az egy négyzetmétert” – írja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi csoportja, amely a túlzsúfolt tanári szobákról készített fotókkal "lepi meg" Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt.



Nyelvparádé a Millenárison a hétvégén

Több mint száz kiállító várja az idei Nyelvparádén, a fővárosi Millenárison péntektől vasárnapig azokat, akik számára fontos, hogy idegen nyelveken beszéljenek és a nyelvtudásukat itthon vagy külföldön szeretnék kamatoztatni.


Százmillióval tartoznak a települések a tankönyvterjesztőknek

Jelenleg százmillió forint körüli összeggel tartozik több mint két tucat önkormányzat a tankönyvterjesztőknek; a cégek többsége csak akkor hajlandó átadni az új tankönyveket az érintett oktatási intézményeknek, ha az önkormányzatok az előző évi és az idei szállítmány árát is kiegyenlítik - ismerteti a keddi Népszabadság.




Hoffmann Rózsa korrepetációra szorul, a kormány angolul beszél

Míg az oktatási államtitkárság szeretné elérni, hogy az angol mellett – vagy inkább helyett – minél többen tanuljanak más idegen nyelveket, a kormánytagok többsége csak angolul tud. Az új nyelvstratégia kialakításáért felelős Hoffmann Rózsa azon kevesek közé tartozik, aki nem szerzett angol nyelvvizsgát - írja a hvg.hu.