Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A szeptember közepén esedékes illetékbevétel és normatív támogatás bizonyos részének előre hozott átutalását kérte a Magyar Államkincstártól a Pest megyei önkormányzat, hogy biztosíthassa a megye 34 középiskolájában az ingyenes tankönyveket - mondta a megyeháza sajtófőnöke.
Ambrus András elmondta, hogy a kincstárral történt megegyezés alapján 160 millió forint idő előtti kifizetése van folyamatban. Ebből a pénzből 90 milliót a nevelőszülők másfél havi elmaradt juttatásainak kiegyenlítésére fordítanak, 70 milliót pedig közvetlenül a megyei fenntartású középiskolák gazdasági központjaiba utal a kincstár.
Ez a pénz elegendő lesz ahhoz, hogy a jogosult mintegy hatezer diák legkésőbb hétfőn megkapja a könyveket - tette hozzá a sajtófőnök.
Ambrus András azzal magyarázta a néhány napos csúszást, hogy a pénznek először meg kell érkeznie az iskolákhoz, hogy aztán kifizethessék a könyvterjesztőket.
A terjesztő cégek megígérték: amint befut hozzájuk a pénz, szállítanak, annak ellenére, hogy a megyeháza továbbra is adós marad a tavalyi tankönyvek árával, 50 millió forinttal. A sajtófőnök szerint Pest megye önkormányzata mielőbb igyekszik rendezni tankönyves tartozását is.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár - összegezve a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületével (TVOT) folytatott keddi budapesti tárgyalását - újságírók előtt úgy fogalmazott: sokat javult a helyzet az elmúlt napokhoz képest.
Hozzátette: az önkormányzatok egy része vagy már rendezte adósságát, vagy látja, hogyan teremti elő a szükséges forrásokat. Mint mondta, szerinte akkor található megoldás, ha a terjesztők az egyes önkormányzatokkal kapcsolatba lépnek, és egyenként tárgyalnak a gondról.
Az oktatási államtitkár tájékoztatása szerint az ingyenes tankönyvek ára a tavalyi tanévre megérkezett az önkormányzatokhoz, de egy részük nem erre költötte a pénzt, és azóta sem egyenlítette ki a számlát a terjesztőknek.
Ennek ellenére tavaly még kiszállították a tankönyveket a terjesztők, az idén viszont úgy döntöttek, hogy amíg a tartozásukat nem rendezik az önkormányzatok, nem szállítanak.
Nem lehet pontosan tudni, hány önkormányzat érintett, és mennyivel tartoznak, erről ugyanis a TVOT - bár az államtitkár kérte - nem adott tájékoztatást.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.