Na, most vannak bajban az izraeli diákok
Naftali Bennet izraeli oktatási miniszter szerint a judaizmus tanulása fontosabb a tudományok és a matematika elsajátításánál - írta kedden a Háárec című izraeli újság.
Naftali Bennet izraeli oktatási miniszter szerint a judaizmus tanulása fontosabb a tudományok és a matematika elsajátításánál - írta kedden a Háárec című izraeli újság.
MTI
Vezetői szabálytalanságok miatt kellett távoznia az egyik szakiskola - egyébként szeretett - igazgatójának. Az utolsó napján még egyet elkövetett.
Eduline
Többen kérdeztétek, itt a válasz.
Eduline
Már most egyre több szakembert keresnek az országba, mivel a hiányt csak külföldről tudják pótolni.
Eduline
A GE nagy teljesítményű, legösszetettebb számítógépeinek kommunikációját kellett dekódolni egy nemzetközi versenyen, a szoftvermérnökök és adattudósok, valamint informatikusok között végül egy magyar fizikus volt a befutó.
Eduline
A Skool ismét megrendezi a kizárólag lányoknak szóló játékfejlesztő versenyét. A lányok körében is egyre elfogadottabb a programozás mint hivatás.
Eduline
Ma már nem muszáj nyelviskolába járni, elég letölteni a megfelelő appot. De melyiket érdemes választani? Adunk pár tippet.
Eduline
A szakszervezet szerint a korábban kidolgozott minősítési eljárás önmagában alkalmatlan volt a tanárok teljesítményének mérésére, így az ezt elmulasztó tanárokat szankcionálni méltatlan, miközben másoknak eljárás nélkül megadták a felminősítést.
Eduline
Mindenki megtalálhatja a neki megfelelő szakképzést, csak át kell böngészni ezt a listát.
Eduline
Április óta nem hirdetett eredményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma a tanodák támogatási pályázatánál, így országosan 200 intézmény sodródott a megszűnés határára, sőt, néhányan már be is fejezték működésüket.
Eduline
Nagyobb tervezést igényel, de olcsóbban kijöhetsz az egyetemről hazautazva az autós megoldásokkal.
Eduline
A munkaerőpiacon egy komplett generáció hiányáról ír szakemberek beszámolója alapján a Portfolio.
Eduline
Az egy hét múlva kezdődő török tanév előtt 40 ezer tanárt függesztett fel Törökország.
eduline/mti
Az iskolakezdési támogatással rengetegen jártak pórul a postán.
Eduline
Rengeteg kérdést kaptunk az elmúlt napokban a szeptember végén induló, ingyenes nyelvi-informatikai képzésekről. Összegyűjtöttük és megválaszoltunk a legfontosabbakat.
Eduline
Az első ösztöndíj még odébb van, és a diákhitelre is várni kell még? Akkor sincs minden veszve, ha pár ezer forintból kell gazdálkodnotok - Campus Life sorozatunkban megmutatjuk nektek, hol ehettek, kávézhattok, fénymásolhattok, vásárolhattok olcsón. 1. rész: a 200 forintos ebéd titka.
Eduline
Königsberg hídjai sokáig az idegeire mentek a matematikusoknak és a helyieknek, míg nem jött egy bizonyos Euler, aki megtalálta a megoldást. Neked sikerül?
Vegyes hetet zártunk: hat egyetem került a legelismertebb nemzetközi egyetemi rangsorra, közben kiderült, hogy sorozatos nemi erőszak történhetett egy budapesti befogadó otthonban.
Eduline
Török Márk, a hallgatói önkormányzat elnökét szólították fel a távozásra a dékánok, Török pedig ködös korrupciógyanús sztorikkal ütött vissza. A rendőrség utána akar járni, hogy mi áll a történetek mögött.
Eduline
Az elméleti képzés után aki teheti, az lelép, nem segítve az orvoshiány pótlását.
Eduline