Csúnyán elbánt az idős tanárokkal a kormány a PDSZ szerint

A szakszervezet szerint a korábban kidolgozott minősítési eljárás önmagában alkalmatlan volt a tanárok teljesítményének mérésére, így az ezt elmulasztó tanárokat szankcionálni méltatlan, miközben másoknak eljárás nélkül megadták a felminősítést.

  • Eduline
Mendrey László a tüntető tömegben március 15-én a Kossuth téren.
Túry Gergely

Gyors megoldást várna a próul járt, nyugdíjhoz közel álló 1321 tanár problémájára a Mendrey László által vezetett Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A kormány a nyár folyamán szerette volna rendezni a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokon, hogy az idősebb tanárok a szakmai életútját figyelembe véve automatikusan a pedagógus II. szintre minősítsék át, így magasabb fizetést kapjanak.

A balszerencsések azok voltak, akik bár jelentkeztek a minősítésre, de végül nem töltötték fel portfóliójukat, amit elbírálhattak volna, azaz lényegében nem zajlott minősítési eljárás, mint sok más felminősített tanár esetében. A kormány eközben reagált a mási szakszervezet, a PSZ kritikáira is, szerintük a szakszervezet hazudik, mert a felminősítés követelményei ismertek voltak a nyár óta, így nem vertek át senkit.

A PDSZ közleménye szerint még egy sikeresen feltöltött portfólió sem alkalmas arra, hogy annak figyelembe vételével minősítsék egy pedagógus szakmai felkészültségét, mert:

  • kizárólag azt méri, hogy a pedagógus mennyire felel meg a kormányzati elvárásoknak, a politika kívánalmainak,
  • semmilyen módon nem motivál a minőségi szakmai munkára,
  • megosztást, ellentéteket szít a pedagógusok, valamint az iskola és a társadalom tagjai között,
  • mert olyan oktatási rendszer konzerválásába kívánja bevonni a pedagógusokat, mely használhatatlan tudást ad diákjainak, s a jobb jövő reményét is elveszi a felnövekvő generációtól.

A szakszervezet hozzáteszi, hogy 1321 pedagógus hét évre számolt béremelésének összege néhány milliárd forint. "Ennél sokkal több pénz folyik el évente, különféle presztízs-beruházásokra. Az EMMI vezetőjének erkölcsi kötelessége ennek a méltatlan helyzetnek a pedagógusok érdekeit preferáló feloldása."

Becsapva érezhetik magukat az idős tanárok

A kormány tavasszal még azt ígérte, hogy minden tanárt a legmagasabb Ped II. fokozatba sorol át, akiknek már csak 7 év van hátra a nyugdíjig. Az adminisztráció azonban nagy úr. A Pedagógus I.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.