Itt a lista: itt találjátok az ingyenes OKJ-s képzéseket indító iskolákat

Többen kérdeztétek, itt a válasz.

  • Eduline

Mint tudjátok, az első két szakma megszerzése mindenki számára ingyenes, de sokan nem tudják, merre keressék a számukra megfelelő képzéseket.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal oldalán található szakmakeresővel kiválaszthatjátok, mely szakma érdekel titeket, és hol szeretnétek tanulni.

Ezen kívül szintén erről a linkről tölthető le a szakképzési centrumok elérhetőségeit tartalmazó táblázat. Ebben szerepel cím és telefonszám is, illetve a centrumhoz tartozó szakképzők adatait is tartalmazza.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.