Hazaküldte a diákokat a frissen leváltott igazgató

Vezetői szabálytalanságok miatt kellett távoznia az egyik szakiskola - egyébként szeretett - igazgatójának. Az utolsó napján még egyet elkövetett.

  • Eduline

Előző pénteken a Földművelésügyi Minisztérium visszavonta Gál Ferenc igazgatót a Bercsényi Miklós Szakiskola éléről, aki több mint 4 évig vezette az intézményt. A fenntartó arra hivatkozott az RTL Klub megkeresésére, hogy vezetői szabálytalanságok miatt kell távoznia az igazgatónak.

Gál Ferenc nem tiltakozott a döntés ellen, úgy véli, ha egy felettesnek meginog a bizalma, akkor el kell fogadja a döntést, így közös megegyezéssel távozott az iskola éléről.

A diákok hétfőn reggel értesültek a történtekről, rövidesen szomorú hangvételű üzenetet osztottak meg az iskola Facebook-oldalán. Mivel az igazgató úgy látta, hogy ebben a hangulatban nehéz a diákoknak iskolában lenni, ezért rendkívüli tanítási szünetet rendelt el. Az RTL kérdésére a minisztérium úgy reagált, hogy a hazaengedésből is látszik - mivel azt nem lett volna szabad -, hogy helyes döntés volt a megbízatás visszavonása.

Óriási botrány a tatabányai gimiben: már 12 tanár mondott fel

Semmi különös, csak egy újabb igazgatóváltási botrány. Hiába szavazott ellene a tantestület és a diákönkormányzat többsége, újabb öt évre Pleier Tamás tatabányai Fidesz-képviselőt nevezték ki igazgatónak a Bárdos László Gimnáziumban - írja a kemma.hu. A portál szerint emiatt az utóbbi egy évben már 12 pedagógus mondott fel az iskolában, ebből kilencen idén álltak fel.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.