#Egyéb













Ingyenes képzés indul a Szegedi Tudományegyetemen

Három új kurzussal segíti a tanulási nehézséggel küzdő egyetemistákat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) egyetemi életvezetési tanácsadó központja, az ingyenes képzések fejlesztik a hallgatók logikai, gondolkodási és motorikus képességeit, növelik a tanulási hatékonyságot és az önbizalmat - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.


200 ezer forintot is nyerhettek külföldi utazásra

Idén is meghirdeti március 15-i diákutaztatási programját a Rákóczi Szövetség magyarországi középiskolások számára, azzal a céllal, hogy a diákok a Kárpát-medence valamely határon túli településére utazzanak és ottani magyar társaikkal közösen ünnepeljenek.