200 ezer forintot is nyerhettek külföldi utazásra

Idén is meghirdeti március 15-i diákutaztatási programját a Rákóczi Szövetség magyarországi középiskolások számára, azzal a céllal, hogy a diákok a Kárpát-medence valamely határon túli településére utazzanak és ottani magyar társaikkal közösen ünnepeljenek.

  • MTI
Shutterstock

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a program célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki az utazások alkalmával a magyarországi és a határon túli magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.

A programot idén is pályázati formában hirdette meg a szövetség, arra bármely magyarországi középiskola jelentkezhet február 27-ig elektronikus úton, a szövetség oldalán.

A pályázat feltétele, hogy egy határon túli település magyar középiskolájához látogasson el az utazó iskola csoportja és közösen ünnepeljenek március 15-én. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amelyhez a Rákóczi Szövetség - az utazásban részt vevő diákok számától függően - akár 200 ezer forint támogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.

A Rákóczi Szövetség 1994 óta utaztat középiskolásokat március 15-e alkalmából. Diákutaztatási programjaiknak mára részét képezi a június 4-i nemzeti összetartozás napjához, illetve az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódó program, amikor külhoni középiskolák is utazhatnak a Kárpát-medencében. A múlt évben 361 Kárpát-medencei középiskola mintegy 13 ezer diákja kapcsolódott be a szövetség diákutaztatási programjaiba - írták.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.