Tíz dolog, amit minden tanár titkol a diákjai elől
Akik nem ezen a pályán vannak, el sem tudják képzelni, mivel jár a tanítás. Az igazi pedagógus az évek során edződik valódi tanítóvá.
Akik nem ezen a pályán vannak, el sem tudják képzelni, mivel jár a tanítás. Az igazi pedagógus az évek során edződik valódi tanítóvá.
Eduline
Ha németből terveztek nyelvvizsgázni ősszel, akkor most segítünk egy kicsit. Összegyűjtöttünk nektek pár oldalt, amivel a különböző vizsgarészeket gyakorolhatjátok ingyenesen úgy, hogy közben el sem kell mozdulnotok a gép elől.
Eduline
Miért kellene egy szombati napon "ledolgozni" az iskolákban egy olyan pihenőnapot, amely egyébként is tanítási szünetre esik? Ezt a kérdést tette fel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
Eduline
Döntött a Pallagon felépülő nemzetközi iskola igazgatójáról a debreceni közgyűlés, amely hivatalosan is megalapította az intézményt.
Eduline
Az Oktatási Jogok Biztosához fordult a HÖOK a BGE által kétszeresére emelt önköltségi díjak miatt.
Eduline
Még csak 15 éves, de már olyan alkalmazást készített, amellyel azonnal segítséget hívhatnak az elveszett vagy bajba jutott gyerekek.
Eduline
A kormány az oktatás tárgyi feltételeit folyamatosan javítja, az idei tanévben 190 milliárd forinttal többet költ erre a célra. Az oktatás tartalmát azonban a pedagógusok határozzák meg - mondta az emberi erőforrások minisztere a IX. Nemzeti Tanévnyitón az emberi erőforrások minisztere Esztergomban, pénteken. Az új Nemzeti alaptantervről azonban semmit nem árult el.
MTI
Jelentősen nőtt a golyóálló hátizsákjaik iránti kereslet a februári floridai iskolai lövöldözések után az Egyesült Államokban - jelentette be egy izraeli cég csütörtökön.
MTI
Az emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
MTI
Rajtunk múlik, hogy hány különórára íratjuk be a gyermekünket, vagy hány fejlesztést applikálunk a gyermekünk gyermekkori életviteléhez. Valóban szükség van mindenre gyermekkorban? - teszi fel a kérdést Polus Enikő mentálhigiénés szakember.
Eduline
Csütörtökön megjelent az új honvédelmi ismeretek tantárgy kerettanterve a Magyar Közlönyben. Az ilyen tantárgyat oktató gimnáziumokban már most szeptembertől ezt a tantervet kellene alkalmazni.
Eduline
Szakmai szempontokból továbbra is szükségesnek tartjuk a szabad atlasz- és tankönyvválasztást - így reagált a Történelemtanárok Egylete arra, hogy az idei őszi érettségi időszaktól csak az állami fejlesztésű történelmi atlaszt használhatják a diákok.
Eduline
Ingyenes, tizenegy alkalmas korcsolyaoktatási programot indít az öt év feletti óvodásoknak, valamint az alsó tagozatosoknak a Városligeti Műjégpálya - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
MTI
Szeptember 3-án kezdődik a tanév, de milyen változásokra kell felkészülniük a középiskolásoknak? Hogyan alakulnak az egyetemi-főiskolai felvételi és az érettségi szabályai? Mutatjuk.
Eduline
Október 28-án, vasárnap hajnalban hajnali 3-kor 2 órára kell visszaállítani az órát, akkor kezdődik ugyanis a téli időszámítás. De vajon ez lesz-e az utolsó óraátállítás?
Eduline
A Purdue Egyetem hallgatóinak egy része tízágyas szobában lakik, ahol nincs ablak és konnektor, viszont vannak csótányok.
Eduline
A legjobb mémeket válogattuk össze, amelyek a tanári pálya szépségeiről és árnyoldalairól árulkodnak. Azért nem kell nagyon komolyan venni.
Eduline
Tavaly másfél millió iskolás közül 957 ezer kapott ingyenesen tankönyvet, 38 százalékkal többen, mint 2016-ban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amelynek adatai szerint egy gyerek iskoláztatási költsége tavaly 15 628 forint volt.
MTI
Hamarosan kezdődik az iskola, itt az ideje, hogy felturbózzátok a nyelvtudásotokat. Persze nem az iskolásoknak lehet segítség egy megbízható offline szótár, hanem azoknak is, akik nyelvvizsgára készülnek. Három olyan fordító appot gyűjtöttünk össze nektek, amikkel biztosan könnyebb lesz a nyelvtanulás.
Eduline
Ez az eredménye egy egyesült államokbeli kutatásnak. A legtöbb amerikai szerint az állami iskolák tanárai alulfizetettek, és egy esetleges sztrájkban is kiállnának mellettük.
Eduline