Ezt tanulják a felső tagozatosok: idén sem ússzák meg heti öt tesióra nélkül
Hány órában tanulnak magyart, idegen nyelveket, és hány tesiórájuk lesz a következő tanévben az általános iskola 5-8. osztályába járó diákoknak?
Hány órában tanulnak magyart, idegen nyelveket, és hány tesiórájuk lesz a következő tanévben az általános iskola 5-8. osztályába járó diákoknak?
Eduline
Miután kiderült, kik kerültek be kollégiumba és kik nem, elindult a második roham az albérletekért.
Eduline
Az utolsó tankönyvcsomagok is megérkeznek ma az alaprendelésekből az iskolákba - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
MTI
Már csak pár napig lehet jelentkezni az őszi érettségire, itt találjátok a legfontosabb információkat az októberi-novemberi vizsgákról.
Eduline
Hiába indítottak petíciót a "régi" atlaszok használatáért 11. évfolyamos középiskolások, hiába tiltakozott a szigorú szabályozás ellen az egyik tanári szervezet, a 2018-as őszi és a 2019-es tavaszi érettségin kizárólag az állami fejlesztésű, kronológiát nem tartalmazó történelematlaszt lehet majd használni.
Szabó Fruzsina
Mikor kezdődik az első szemeszter Debrecenben, mikor lesz a vizsgaidőszak a Pannon Egyetemen vagy a Pécsi Tudományegyetemen? Újabb magyar egyetemek idei évének legfontosabb dátumait gyűjtöttük össze.
Eduline
Lassan kiderül, mit tartalmaz az eddig hét lakat alatt őrzött új alaptanterv tervezete, ősszel kezdődnek az informatikai továbbképzések, több mint 17 ezren pedig ősszel adják majd le a portfóliójukat. Ilyen lesz a 2018/2019-es tanév.
Eduline
A béren kívüli juttatások egyik eleme az iskolakezdési támogatás. Július 1-től egészen december 31-ig bármikor kérhető a munkáltatótól, és ez alatt az időszak alatt használható fel az utalványokat elfogadó üzletekben.
Eduline
Mikor kezdődik az őszi szünet, mikor lesznek hosszú hétvégék októberben és novemberben, és milyen szombati napokon kell majd iskolába menni? Összegyűjtöttük a következő három hónap legfontosabb dátumait.
Eduline
Sok mindent be kell pakolnotok, ha most kezditek az egyetemet, főiskolát, és kollégiumba fogtok költözni. Lesz-e elég áramforrás, sötétítő vagy elég evőeszköz? Összegyűjtöttünk tíz olyan dolgot, amit mindenképp vigyetek magatokkal, ha koliba költöztök.
Eduline
A világ iskoláinak csaknem a felében hiányoznak az alapvető higiéniai feltételek, nincs ivóvíz, toalett vagy mosdó - figyelmeztettek szakértők az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közzétett közös jelentésében.
MTI
Mesterképzésen vagy osztatlan képzése tanultok, és szívesen kutatnátok külföldön? Mától ismét jelentkezhettek a Campus Mundi egyik pályázatára, amelynek segítségével rövid tanulmányutat szervezhettek külföldre. Érdemes megpróbálni, mutatjuk a feltételeket.
Eduline
Összesen 369 diákot vettek fel az Eötvös Loránd Tudományegyetemre a pótfelvételin az augusztus 24-én nyilvánosságra hozott ponthatárok alapján.
Eduline
Milyen óraszámban tanulnak majd magyart, éneket vagy éppen erkölcstant az általános iskola alsó tagozatába járók? Hány tesiórájuk lesz? Most minden kérdésre válaszolunk: itt a teljes tantárgylista.
Eduline
Néhány nappal a tanév megkezdése előtt majdnem ezer tanári álláshirdetés található a közigazgatási állásportálon, a Közigálláson.
Eduline
Több tudományos kutatás alátámasztotta, hogy a tizenévesek többsége kialvatlan, és egy kis extra pihenéssel jobban teljesítenének az iskolában. Éppen ezért több amerikai iskolában már 9 órakor kezdődik az oktatás - írja a Pénzcentrum.
Eduline
A felsőoktatásba lépő hallgatók egyharmada anyagi okok miatt nem tudja befejezni a tanulmányait. A HÖOK és a kormány megállapodásának értelmében a szociális támogatások kerete szeptembertől 40 százalékkal, mintegy 750 millióval emelkedik.
Eduline
Az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola kimaradt a Modern Városok Program iskolafelújítási programjából, és a tankerülethez benyújtott felújítási pályázata sem járt sikerrel, ezért most önkéntesek, civilek és az ott dolgozók festik ki az épületet.
Eduline
Ezüst- és bronzérmet szereztek a II. Nemzetközi Kémiai Tornán a magyar csapatok, sőt a verseny legeredményesebb indulója is egy magyar diák lett.
Eduline
„A magyar nyelv tanítása az előző évtizedek erőfeszítéseinek köszönhetően elindult a professzionálódás útján” - mondta Bencze Norbert az Eduline-nak, aki magyar mint idegen nyelv tanárként magyar nyelvet tanít külföldi diákoknak, emellett pedig alkalmazott nyelvész is. Azonban fény derült arra is, hogy ez a folyamat, nem kifejezetten jelent egyenes utat, sőt vannak komoly akadályok és lemaradások is.
Eduline