Újabb remek ösztöndíjra pályázhattok: minden infó a Campus Mundiról

Mesterképzésen vagy osztatlan képzése tanultok, és szívesen kutatnátok külföldön? Mától ismét jelentkezhettek a Campus Mundi egyik pályázatára, amelynek segítségével rövid tanulmányutat szervezhettek külföldre. Érdemes megpróbálni, mutatjuk a feltételeket.

  • Eduline
Shutterstock

A pályázat célja, hogy kiemelkedő képességű és tanulmányi teljesítményű hallgatók az itthoni tanulmányaikhoz szorosan kötődő rövid külföldi tanulmányúton vegyenek részt. A nyertes hallgatók kutatási vagy művészeti tevékenységet folytathatnak külföldön, nemzetközi szakmai versenyen vehetnek részt, intenzív szakmai kurzusra jelentkezhetnek (kivétel nyelvi kurzus), illetve külföldi nemzetközi tudományos konferencián tarthatnak előadást vagy poszterprezentációt.

Kik jelentkezhetnek?

Bármely Erasmus+ programban részt vevő (Erasmus+ charterrel rendelkező) magyarországi felsőoktatási intézmény magyarországi képzési helyén tanuló hallgatója nyújthat be pályázatot, aki:

  • mesterképzésen folytat tanulmányokat, és a képzés keretében legalább 1 lezárt aktív félévvel rendelkezik;
  • osztatlan képzésen folytat tanulmányokat, és a képzés keretében legalább 7 lezárt aktív félévvel rendelkezik;
  • doktori képzésen folytat tanulmányokat, és 1 lezárt aktív félévvel rendelkezik; vagy abszolvált, még nem jelentkezett be fokozatszerzési eljárásra, de a megpályázott tevékenység idején doktorjelölti jogviszonya lesz; vagy a fokozatszerzési jelentkezését elfogadták.

A pályázati feltételekről és a jogosultak köréről bővebben itt olvashattok.

Mennyi időt tölthettek külföldön?

A rövid tanulmányút időtartama legalább 2 nap, legfeljebb pedig 30 nap lehet az utazási napokon kívül. 

Hová jelentkezhettek?

Bármely olyan külföldi intézménybe (akkreditált felsőoktatási intézmény, kutatóintézet, múzeum, levéltár stb.) vagy nemzetközi tudományos konferenciára, szakmai versenyre kiutazhattok, amelyet szaktanárotok (szakvezetője/tanszékvezetője/intézetvezetője) vagy témavezetőtök jóváhagyott.

Szuper külföldi ösztöndíjra pályázhattok, itt van egy jó lehetőség

Szívesen tanulnátok külföldön egy félévig? A szakdolgozatotokon dolgoztok, és jól jönne egy külföldi kutatási lehetőség? Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Montenegró, Szlovákia, Csehország és Szerbia (ezutóbbiak csak különösen indokolt esetben fogad Freemover pályázókat az őszi félévben) felsőoktatási intézményeiben is tanulhattok. Legyen ez tanulmányi vagy oktatási célú mobilitási ösztöndíj a 2018/2019-es tanév őszi félévére már pályázhattok.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.