Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Mikor kezdődik az őszi szünet, mikor lesznek hosszú hétvégék októberben és novemberben, és milyen szombati napokon kell majd iskolába menni? Összegyűjtöttük a következő három hónap legfontosabb dátumait.
Tanítási szünetek
Valamivel több mint másfél hónapot kell várni az első tanítási szünetre. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2018. október 26. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2018. november 5. (hétfő).
Hosszú hétvégék és szombati tanítási napok
Októberben és novemberben több hosszú hétvége is lesz: október 22-én, hétfőn nem lesz tanítás, október 23-a ugyanis keddre esik, vagyis négynapos hétvége lesz. A szabadnapot azonban már előre "le kell dolgozni", október 13-án szombati munka- és tanítási nap lesz.

November 1-jén - mindenszentek napján, csütörtökön - szintén nem kell iskolába menni, így a péntek is pihenőnap. November 10-én azonban újabb szombati tanítási nap vár a diákokra és a tanárokra.
Ilyen lesz a 2018/2019-es tanév: itt van az összes fontos dátum
Mikor kezdődik a 2018/2019-es tanév? Mikor lesznek az iskolai szünetek, a fontos felmérések, az őszi és a tavaszi érettségi? Mutatjuk a legfontosabb dátumokat, ezek alapján lehet tervezni. A tanév 2018. szeptember 3-án, hétfőn kezdődik, az utolsó tanítási nap pedig 2019.
Októberben lesz még egy feladatotok: október 28-án, vasárnap hajnalban hajnali 3-kor 2 órára kell visszaállítani az órát, akkor kezdődik ugyanis a téli időszámítás.
Őszi érettségi
Az őszi írásbeli érettségi 2018. október 12-én kezdődik a nemzetiségi nyelvi és irodalmi vizsgával, és a fizikával zárulnak, 2018. október 29-én. Az őszi érettségi időszak szóbeli vizsgái emelt szinten 2018. november 8-tól 12-ig tartanak majd, középszintű szóbeli vizsgák pedig 2018. november 19-től 23-ig.
A vizsgaidőpontokat itt találjátok:
Mikor kezdődik a 2018-as őszi érettségi? Itt az összes vizsga
Pontosan mikor kezdődik a 2018-as őszi érettségi szezon? Itt a teljes lista és a vizsgák időpontjai: Hamarosan kezdődik az ősz és vele a 2018-as őszi érettségi is. Az őszi írásbeli érettségik pontosabban 2018. október 12-én kezdődnek a nemzetiségi nyelvi és irodalmi vizsgával, és a fizikával zárulnak, 2018. október 29-én.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).