Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Döntött a Pallagon felépülő nemzetközi iskola igazgatójáról a debreceni közgyűlés, amely hivatalosan is megalapította az intézményt.
Jövő szeptemberben kezdődhet az oktatás a Debreceni Nemzetközi Iskolában, amit már építenek Pallagon. Az oktatás felmenő rendszerben indul majd, pár éven belül akár 500 diák is járhat majd oda - írja a Dehír.

Az építkezés már megkezdődött, pénteken lesz az alapkőletételi ünnepség. Papp László polgármester a közgyűlés ülésén azt mondta, a beruházás rendben halad, így 2019. szeptember 1-jén megnyit az iskola.

A Debreceni Nemzetközi Iskola igazgatója Öreg János lesz, aki a lap beszámolója szerint évekig dolgozott az Egyesült Királyságban, Katarban és Norvégiában is, nemzetközi vizsgabiztosként, programigazgatóként és IB (nemzetközi érettségi) szakértőként kapcsolatot tart nemzetközi szervezetekkel és sok nemzetközi iskola vezetőjével.
Hatalmas, sci-fibe illő iskola épül Debrecenben
Sci-fikbe illően modern iskola nyílik Debrecenben, az oktatás jelentősen eltér majd a klasszikus iskolákban megszokott rendszertől - írja a hvg.hu. A hvg.hu azt írja, az International School of Debrecen (ISD) már építészi terveiben is igencsak exkluzív. A koncepció lényege, hogy a ligetes belső udvart és a sportpályákat (többek között egy föld felett „lebegő" kosárlabdapályát) körülvevő épület minél inkább illeszkedjen a zöld környezethez.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.