#történelem






„Úgy tűnik, hogy a nők csak férfias erényekkel kerülhetnek be a tankönyvekbe” – a szaktanár szerint újra kell gondolni a történelem tanítását

Az iskolai történelemórákon a diákok lényegében csak az állam és az államalkotónak tekintett politikai elit történetét tanulják. A társadalom túlnyomó többségének története nagyobbrészt a tananyag peremére szorul. Pedig éppen az ő világukat érintő történeteken keresztül válhatna a diákok számára igazán átélhetővé a történelem – hogy aztán valóban felelős állampolgárrá váljanak. Jakab György történelemtanár véleménye.


A nő, aki hitt abban, hogy a neveléssel egy egész ország jövőjét meg lehet változtatni – ki volt Brunszvik Teréz?

Miközben jelenleg is komoly változások körvonalazódnak a magyar óvodai rendszerben, kétszáz évvel ezelőtt egy eltökélt arisztokrata nő egészen új alapokra akarta helyezni a kisgyermekek nevelését hazánkban. Brunszvik Teréz nem gyermekmegőrzőként tekintett az óvodára: úgy gondolta, a kisgyermekkori nevelés alapvetően meghatározza a személyiség, a gondolkodás és az erkölcsi értékrend későbbi fejlődését. Portré.





Híres magyar oktatási miniszterek és reformjaik

A magyar oktatás történetét számos meghatározó politikus és reformer alakította az elmúlt évszázadok során. Az iskolarendszer kiépítése, a tankötelezettség bevezetése vagy a felsőoktatás fejlesztése mind olyan változások, amelyek ismert oktatási miniszterek nevéhez köthetők - közülük gyűjtöttünk ki három kulcsfontosságú személyt.