A keresztény kultúra elemeivel is találkozhatnak a gyerekek a téli Erzsébet-táborokban
Több mint tízezer gyerek vesz részt az idei téli ottalvós táborokban.
Több mint tízezer gyerek vesz részt az idei téli ottalvós táborokban.
Se pénz, se plusz szabadság – van olyan pedagógus, akinek úgy kell „vándortáboroztatnia” mintegy 30 diákot a Balaton-felvidéken, hogy ezért nem kap pénzt és előtte végig be kell járnia az iskolába.
Szeretnétek nyáron pihenés mellett egy kicsit tanulni, fejlődni, világot látni és pluszpontokat szerezni a felvételihez? Több hazai és nemzetközi nyári egyetem is kínál teljesen ingyenes vagy ösztöndíjas lehetőségeket diákoknak, akár már középiskolás kortól. Mutatjuk, hova jelentkezhettek még 2025 nyarára.
Vannak olyan nyári táborok, ahol csak az étkezést kell fizetnie a szülőnek, vagy az átlagnál jóval kevesebbe kerül a napidíj. Összegyűjtöttük a legolcsóbb táborokat, amiket találtunk az idei nyárra.
2025-ben az ottalvós, egyhetes nyári táborok ára átlagosan 100 ezer forint körül mozog, ami drasztikus növekedést jelent a tavalyi 75 ezer forintos átlaghoz képest. Egy 5 napos, napközis táborért pedig átlagosan 70 ezer forintot kérnek.
Egy iskola maximum 60 diákkal jelentkezhet.
A rendőrség kiképzőközpontjában strandolnak a gyerekek Ferencvárosban, mert a tankerület "nem engedte át" a medencéit a napközis táborozóknak.
A diákok elé példaként állított támogató instruktorok közt mások mellett kormánypárti újságíró és az ÁSZ elnöke is helyet kapott.
Egyre többen mennek katonai és honvédelmi táborokba is a nyárra. Az árak 15 százalékkal mentek fel, egy ottalvós tábor átlagban már 70 ezer forintba kerül, mégis egyre többen jelentkeznek.
A tavalyi árakhoz képest körülbelül 10-20 százalékkal lehetnek drágábbak az idei nyári táborok, ez azonban a hírek szerint nem tartja vissza a szülőket, sőt, a foglalások tendenciája már áprilisban olyan, mint a tavalyi rekordévé. Mutatjuk, milyen lehetőségeket kínálnak a szolgáltatók ezen a nyáron.
Az infláció miatt jellemzően 10-20 százalékkal nőttek eddig a nyári táborok árai, de olyan is van, ahol közel a duplájába kerül majd a gyerekeket nyaraltatni.
Tizenegy hetes lesz idén a vakáció, azaz közel három hónapra kell megoldani a gyerekek felügyeletét. A Táborfigyelő vezetője szerint már most elindult az előfoglalási szezon a nyárra.
A Pedagógusok Szakszervezetének vezetői szerint a klasszikus táboroztatás mellett a kereskedelemben is sokan helyezkednek el átmenetileg, a tanárok az élelmiszerüzletekben nemegyszer még részmunkaidőben is többet keresnek, mint az iskolában.
Járványügyi korlátozások nélkül megtarthatók az idei nyári táborok, így azokat ismét a korábban megszokott keretek között szervezhetik, bonyolíthatják le - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján.
Ez órabérre lebontva nagyjából 600 forintot jelent, és a táborba jutást, illetve az étkezést is maguknak kell megoldaniuk a pedagógusoknak.
Őrsi Gergely polgármester a 24.hu-nak azt mondta, már egyeztetnek a bérezés rendezéséről.
A felhívások hétfőn jelennek meg, jelentkezni május 28-ig lehet.
A mai kormányinfón szó volt az oktatásra is fordítható Európai Uniós hitel összegéről és a nyári táboroztatásról is.
Bár a jelenlegi helyzetben még nehéz lenne arra a kérdésre válaszolni, vajon lesznek-e nyári táborok idén, a szervezők már nagyon készülnek. Arra bíztatják a szülőket, hogy minél hamarabb foglalják le a táborhelyeket, ebből hátrányuk nem lehet, mivel visszafizetik majd nekik az előleget, ha a vírus miatt mégsem indulnának el a táborok.
Bár Jocó bácsinak még az előző osztályát sem sikerült rendesen elbúcsúztatnia, most mégis lelkesen készül a gólyatáborra, ahol megismerheti az új csapatot.