A diákok elé példaként állított támogató instruktorok közt mások mellett kormánypárti újságíró és az ÁSZ elnöke is helyet kapott.
A múlt hónapban írtunk róla, hogy június 12-ig – azaz múlt hétfőig – volt pályázható Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram (STIPI) B komponense, amely a legtehetségesebb fiatalok külföldi tanulmányainak költségét fedezi. A programot 2019-ben Novák Katalin még családügyi államtitkárként indította el, azóta államfőként is ő a program fővédnöke és a köztársasági elnök hivatala is kommunikál róla. Az MTI-hez eljuttatott közleményükben jelezték, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a határidő lejártával ahhoz a fázishoz ért a program, amikor – a jövő hétvégén – kétnapos STIPI-táborban fog 49 pályázó versenyezni az ösztöndíjért az egyébként rekordszámú, 160 jelentkezőből.
A tábort követően az ösztöndíjprogram háromfős szakmai Bíráló Bizottsága hozza meg a döntést. Ennek tagjai Ádám Veronika, az MTA tagja, Széchenyi-díjas orvos, biokémikus, Aczél Petra, kommunikációkutató és a MOME egyetemi tanára, valamint Batta András, Erkel Ferenc-díjas, Széchenyi-díjas magyar zenetörténész és a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója.
A közlemény szerint a táborban támogató instruktorok segítik a továbbjutókat, akikről úgy fogalmaznak, hogy „kivétel nélkül példaképei lehetnek a diákoknak”. Köztük van mások mellett Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar jövőfesztivál alapítója, a MOME alapítványi elnöke, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Fürjes Balázs, a 2023-as budapesti Atlétikai Világbajnokság Szervezőbizottságának társelnöke, Gubás Gabi, Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, Lékai-Kiss Ramóna színésznő, műsorvezető, Szilvay Gergely, a kormányközeli Mandiner főmunkatársa, illetve például Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke is. A program keretében jelenleg 56 hallgató végzi tanulmányait külföldi egyetemeken.