szerző:
Eduline/MTI
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Több mint tízezer gyerek vesz részt az idei téli ottalvós táborokban.

November 7. és december 17. között több mint tízezer táborozó vesz részt az Erzsébet-karácsony és a karácsonyi Családi Erzsébet-tábor turnusain Zánkán és Zalaszabaron – számolt be az MTI Hankó Balázs közléséről.

A gyerekek többek között sorversenyen és kulturális programokon vehetnek részt, valamint korcsolyázhatnak is. Hankó pedig kiemelte, hogy „a résztvevők a keresztény kultúra elemeivel is találkozhatnak, ami a magyar nemzet és egyben a tábor sajátja is.”

A kultúráért és innovációért felelős miniszter ismertette, hogy az idei évben összesen 110 ezren vettek részt az ottalvós Erzsébet-táborokban Zánkán, Fonyódligeten, Zalaszabaron, Erdélyben és egy partner táborhelyszínen, a Bács-Kiskun vármegyei ÁGOTA Falván.

Májusban lapunk is beszámolt arról, hogy kiderült, 2025 nyarán már nem lesz lehetőség napközis Erzsébet-táborok szervezésére. Akkor a Kulturális és Innovációs Minisztérium arról adott tájékoztatást, hogy helyette az ottalvós táborokra helyezik a hangsúlyt: