Tényleg kilőttek a nyári táborok árai? Megnéztük, milyen az idei kínálat

A tavalyi árakhoz képest körülbelül 10-20 százalékkal lehetnek drágábbak az idei nyári táborok, ez azonban a hírek szerint nem tartja vissza a szülőket, sőt, a foglalások tendenciája már áprilisban olyan, mint a tavalyi rekordévé. Mutatjuk, milyen lehetőségeket kínálnak a szolgáltatók ezen a nyáron.

  • Székács Linda

Jellemzően 10-20 százalékkal drágultak tavaly óta a nyári gyerektáborok,  a jelenségre néhány héttel ezelőtt az RTL, legutóbb pedig a hvg.hu is felfigyelt. Ennek ellenére Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője nem lát visszaesést a foglalásokban, sőt, a kereslet az elmúlt időszakban tovább növekedett, a jelentkezések dinamikája megegyezik a tavalyi rekordévvel.

"A magasabb árak miatt sokan aggódnak, és van is alapja a félelemeknek. A gyerekek étkezése, a bérleti díjak, az állatkerti, múzeumi vagy strandbelépők díjai is növekedtek, az alapanyagigényes vakációs lehetőségek költségeiről nem is beszélve. A jelenlegi, előzetes adataink alapján egy napközis tábor átlagára 45 ezer forint lesz, míg 70 ezer forint magasságában lesz az ottalvós táborok átlagos díja" - nyilatkozta a szakember a hvg.hu-nak.

Tóth Béla szerint a már áprilisi kereslet leginkább annak köszönhető, hogy az infláció miatti áremelkedés része ebben az időszakban tulajdonképpen megspórolható, hiszen jelenleg a táboroztatók nagy többsége előfoglalási akcióban hirdet, ami esetenként 5-10, de még akár 15 százalékos kedvezményt, tehát az áremelkedés mértékének több mint felét jelentheti, de az is számít, hogy "a szülők anyagi helyezete erősebb, mint a 2017-es ugyanekkora mértékű áremelések idején."

Kereslet van, de mi a kínálat?

Az emelkedés hírére mi is szétnéztünk az egyik legnagyobb nyári táborokat hirdető oldalon, hogy mégis milyen lehetőségeket és mennyiért kínálnak idén a vakációjukat töltő gyerekek számára.

A már jól ismert napközis kézműves és sporttáborok mellett egészen különleges lehetőséget is találtunk, mint például a főzőtábor, lovagtábor, média tábor, repülőtábor és programozó tábor. Bár ezek némileg drágábbak, mint a hagyományos napközis táborok, az árkülönbség mégsem lényegesen számottevő. Egy budapesti 6-12 éves gyerekeknek szóló alkotótábor ára például öt napra 64 500 forint, a programozótáboré pedig ennél alig több mint 10 ezer forinttal drágább, vagyis 74 900 forint. Ez magába foglalja nem csak a programok, de a gyerekek napi ellátásának díját és az étkeztetést is.

Nem sokkal kerülnek többe egyébként a hazai nyelvi táborok sem. Találtunk például olyan vidéki, a Mátra környékén megrendezett ottalvós nyelvi tábort, aminek az ára öt napra 82 ezer forint, egy a nyelvtanulást kreativitással és kirándulásokkal ötvöző egész hetes, sátrazós angol nyelvi tábor pedig 110 ezer forint.

Ezeknél természetesen vannak olcsóbb lehetőségek is, főként a fővároson kívül, vidéken. Találtunk például 30 ezer forintért cserébe gokart tábort, ahol heti öt napon keresztül, napi négy órában (8-tól 12-ig vagy 12-től 16 óráig) vethetitek bele magukat a gyerekek a gokartozás élményébe, ehhez hasonló felállásban pedig mindössze 25 ezer és 45 ezer forintos áron napközis lovastáborok is elérhetőek, sőt, a legtöbb ehhez hasonló táborban arra is van lehetőség, hogy valaki csak egy napra csatlakozzon. Ennek az ára napi 7-14 ezer forint között mozog.

 

 

Hozzászólások

Totyik Tamás: kihívás elé állítja az iskolákat az alsós javaslatcsomag a 2026/2027-es tanévben

35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése - csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu