Megugrottak a nyári táborok árai, van, ahol a tavalyi ár dupláját kérik

Az infláció miatt jellemzően 10-20 százalékkal nőttek eddig a nyári táborok árai, de olyan is van, ahol közel a duplájába kerül majd a gyerekeket nyaraltatni.

  • Eduline

Az infláció és az áremelkedések miatt idén akár duplájára is nőhet a nyári gyermektáborok díja - hangzott el az RTL Híradó szerda esti adásában.

Egy híradónak nyilatkozó szülő szerint a gyereke kedvenc nyári táborának ára tavaly óta 37 ezer forintról közel a kétszeresérére, 60 ezer forintra drágult, de 20 százalékkal nőtt a fővárosi állatkert napközis nyári táborának költsége is, ami tavaly még 90, idén viszont már 110 ezer forint lesz.

Tóth Béla, a taborfigyelo.hu vezetője szerint a szervezők igyekeznek egyfajta arany középutat találni, hogy a nyári táborok árai számukra és a szülők számára is kedvezőek legyenek, a jellemzően 10-20 százalékos áremelkedés viszont elkerülhetetlen. Ennek ellenére úgy tűnik, a szülők a magasabb árakat is kifizetik, hiszen február óta folyamatosan telnek be a nyári programok férőhelyei.

 

A drágulás oka ebben az esetben is az infláció: növekedtek az alapanyagok árai, így többe kerül az étkeztetés, de nőttek a bérleti díjak és a táborokat koordináló alkalmazottak, animátorok fizetését is emelni kellett - részletezte egy szervező, aki szerint az olyan apróságnak tűnő dolgok árai is jeletősen magasabbak lettek, mint például az egyenpólók.

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

A PDSZ szerint sem kellene 16 óráig az iskolában maradni – Müller Annának üzenték, hogy erről már javaslatot is benyújtottak

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egyetért Müller Annával abban, hogy nem kellene előírni, hogy az általános iskolások 16 óráig az iskolában maradjanak. A PDSZ ugyanakkor arra is felhívta a Tisza országgyűlési képviselőjének figyelmét, hogy nemrég éppen ennek megváltoztatását javasolták az Országgyűlés Oktatási Bizottságának, a módosítást azonban nem tárgyalták és nem szavazták meg.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.