Ezentúl a sikertelen fejlesztések eredményeit is nyilvánosságra hozná a Klebelsberg Központ

Sinka Edit, a központ elnöke szerint luxus lenne továbbra is úgy jelentős forrásokat fordítani oktatásfejlesztésre, hogy nem ismerik a programok tényleges eredményességét. A tervek szerint ezért a jövőben minden fejlesztést kutatással kísérnének, és a sikertelen programok értékeléseit is nyilvánosságra hoznák.

„Nagyon sokat hallhattak az elmúlt időszakban arról, hogy a Klebelsberg Központ megszűnik. Később arról, hogy nem szűnik meg, de kutatóintézetté alakul. Hát egyik sem” – jelentette ki Sinka Edit a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián. A szervezet elnöke előadásában világossá tette, hogy a központ jövője nem a megszűnésről, hanem egy jelentős szemlélet- és feladatváltásról szól. A tervek szerint 2027 nyarára az eddigi irányító szervezetből az iskolák fejlesztését támogató, szolgáltató szemléletű háttérintézmény jön létre.

Az átalakulás egyik legfontosabb eleme, hogy a Klebelsberg Központ fokozatosan megválik a tankerületek irányításával kapcsolatos feladataitól. Az elnök ismertetése szerint a kormányzati átvilágítás arra kereste a választ, működtethetők-e a tankerületi központok középirányító hivatal nélkül.

A vizsgálat eredménye szerint igen, ezért 2027. január 1-jétől a tankerületek irányítását kizárólagosan a minisztérium látja majd el.

A cél ugyanakkor nem pusztán a szervezeti feladatok átrendezése. Sinka Edit szerint egyértelműbb felelősségi viszonyokra, a párhuzamos irányítás megszüntetésére és a tankerületi központok nagyobb önállóságára van szükség. Az elképzelések szerint a központi irányítást a jogszabályok által szükségessé tett minimumra szorítanák vissza.

Az engedélyezés helyét a szakmai támogatás veszi át

Az átalakulás szemléletváltást is jelent. Sinka Edit érzékletes példával mutatta be, milyen működést szeretne maga mögött hagyni. Elmondása szerint a hozzá érkező e-mailek jelentős része jelenleg jóváhagyást vagy iránymutatást kér. Azt szeretné, ha ezek aránya a következő évtől minimálisra csökkenne. „Az engedélyezés helyett tehát szolgáltatást fogunk végezni a következő időszakban” – fogalmazott az elnök.

A Klebelsberg Központ új feladata az iskolák támogatása, a pedagógiai módszertan fejlesztése és olyan programok megvalósítása lenne, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a tanulói eredményesség javításához. Az új intézményi működés egyik alapelve a bizonyítékokra épülő döntéshozatal lesz. Ez azt jelenti, hogy a fejlesztéseket nem elegendő elindítani és végrehajtani: azt is vizsgálni kell, valóban elérték-e a céljukat.

„Az oktatási rendszer nem képes megfelelően tanulni saját eredményeiből, hibáiból és helyi innovációiból” – idézte fel Sinka Edit a konferencián korábban bemutatott problémák egyikét. Hangsúlyozta, hogy az új Klebelsberg Központ a bizonyítékokra épülő döntéshozatal támogatásával és a kutatásokkal kísért iskolafejlesztésekkel éppen ezen szeretne változtatni.

Minden fejlesztésnél bizonyítani kellene, hogy működik

Sinka Edit előadásának egyik leghatározottabb üzenete az oktatásfejlesztési források felhasználásához kapcsolódott. Mint fogalmazott, Magyarországon már jelentős összegeket fordítottak különböző oktatási programokra, de sok esetben a lezárásukat követően sem lehetett egyértelműen megállapítani, mennyire voltak eredményesek.

„Ezt a luxust a jövőben nem engedhetjük meg magunknak” – hangsúlyozta, arra utalva, hogy jelentős forrásokat nem lehet úgy oktatásfejlesztésre fordítani, hogy azok tényleges hatása ismeretlen marad.

A tervek szerint ezért a jövőbeni programokat már a kezdetektől kutatással kísérnék. A fejlesztésekhez bemeneti mérések, folyamatos nyomon követés és külső hatásvizsgálatok kapcsolódnának. Ezek segítségével nemcsak az válhatna láthatóvá, hogy egy kezdeményezés sikeres volt-e, hanem az is, mely elemein szükséges változtatni.

Az elnök külön hangsúlyozta, hogy mindez nem jelenti a Klebelsberg Központ kutatóintézetté alakítását. Alapkutatásokat nem terveznek, ugyanakkor konkrét fejlesztési problémák megoldásához alkalmazott kutatásokat is végezhetnek. A kutatás tehát nem önálló célként, hanem az iskolafejlesztés eszközeként jelenne meg.

Sinka Edit a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián
YouTube

A sikertelen programok eredményeit sem hallgatnák el

Az új működés fontos eleme lehet a szakmai nyilvánosság erősítése is. Sinka Edit azt vállalta, hogy a Klebelsberg Központ a jövőben hozzáférhetővé teszi programértékeléseit, fejlesztési eredményeit és módszertani anyagait. Az elképzelés szerint a fejlesztések tapasztalataiból más iskolák és szakemberek is tanulhatnának, így az egyszer már megszerzett tudás a teljes oktatási rendszerben hasznosulhatna.

A rossz eredmény is eredmény, abból tanul a rendszer

– emelte ki az elnök, hangsúlyozva, hogy a sikertelen kezdeményezések tanulságait sem szabad elhallgatni. Éppen ezek mutathatják meg, milyen változtatásokra van szükség ahhoz, hogy a következő fejlesztések eredményesebbek legyenek. Sinka szerint Magyarországon már most is jelentős szakmai tudás áll rendelkezésre a kutatásokkal támogatott oktatásfejlesztés területén. A cél ezért nem új módszerek mindenáron történő kitalálása, hanem a meglévő tapasztalatok következetes felhasználása, a szakértői közösségek bevonásával.

2027 nyarára zárulhat le az átalakulás

A szervezeti változás nem jelenti azt, hogy minden korábbi feladat kikerülne a Klebelsberg Központból. Megmaradnak többek között az uniós projektekhez kapcsolódó tevékenységek és fenntartási kötelezettségek, valamint a tankerületi irányítástól független oktatástámogató feladatok. A jelenlegi tanulmányi információs rendszert is tovább biztosítják az iskoláknak, amíg az új megoldások megbízhatóan meg nem valósulnak, és annak költségeit továbbra sem az intézményeknek kell viselniük.

Az átalakítást ütemezetten hajtják végre. A Klebelsberg Központ 2026. december 31-ig valamennyi jelenlegi feladatát ellátja. A tervek szerint 2027. január 1-jén lép életbe az új jogszabályi szabályozás, amely elválasztja a tankerületek irányítását és a központ új feladatait. A következő fél év átmeneti időszak lesz, a teljesen új intézményi profil pedig 2027 nyarára alakulhat ki. Az új fejlesztési feladatok finanszírozásáról még folynak az egyeztetések.

Sinka Edit szerint azonban az átalakulás sikerét nem az mutatja majd meg, hány fejlesztési programot indítottak el. Mint fogalmazott, „a mérce nem az lesz, hogy mennyit fejlesztettünk, hanem hogy az iskolák hasznosnak találják ezt, és kimutatható-e a hatása a gyerekeknél”.

Hozzászólások