Hőségriadó: két egyetem is rendkívüli intézkedéseket vezetett be
Korlátozzák a klímák használatát, lekapcsolják a díszkivilágítást, és több épület működését is átszervezik.
Korlátozzák a klímák használatát, lekapcsolják a díszkivilágítást, és több épület működését is átszervezik.
Tízből hat magyar egyetem rosszabbul szerepelt, három megtartotta pozícióját, és mindössze egyetlen egyetem tudott előrelépni Quacquarelli Symonds legfrissebb, 2027-es nemzetközi egyetemi rangsorában.
„A magyar jogász szakma koronázatlan királynője” – fogalmazott Magyar Péter posztjában, amiben bejelentette, hogy felkérte Dr. Görög Mártát igazságügyi miniszternek. A politikus szerint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánja szakmai múltjával garanciát jelenthet a jogállamiság megerősítésére.
Egyetemi együttműködések, egy lehetséges közös campus és a közoktatást érintő bővítések is körvonalazódtak Szegeden a kínai nyelv napján. A tervek szerint 2027-től már kínai két tannyelvű középiskolai képzés is indulhat, miközben az általános iskolákban is egyre több helyen jelenik meg a nyelv.
Nem jelent meg az egyetem által ígért béremelés a dolgozóik januári fizetéseiben. Az intézmény szerint a béreket a dolgozók és a szakszervezetek felé korábban kommunikált formában utalták.
Magyar nyelven is nagy pontossággal képes megkülönböztetni az ember által írt és a mesterséges intelligencia által generált szövegeket az az AI-detektor, amelyet Kiss Mihály, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója fejlesztett. A rendszer a tesztek szerint lényegesen pontosabb a jelenleg elérhető magyar nyelvű megoldásoknál.
A Szegedi Tudományegyetem több ezer dolgozója kapott kedden egy körlevelet, amelyben a miniszterelnök új otthontámogatási programját reklámozza a kancellár.
A korábbi, informálisan elvárt öt év vezetői tapasztalat helyett már két év is elegendő a dékáni pozíció betöltéséhez. Sokan Varga-Matusovits Danicát tartják a legesélyesebbnek.
Itt vannak a helyszínek és a dátumok.
Székács Linda
Kevesebb, mint három héttel a műtét után, a 11 éves hallássérült Loránd először hallott hangokat a világ első okos cochleáris implantátumával.
Miután távozott a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványának vezetéséből, Polner Eörs, szegedi fideszes politikus havi bruttó 500 ezer forintos fizetésért a Szegedi Tudományegyetemen nyújt szakértői támogatást.
Bár a nyári szünidő miatt tanítás nincs, számos iskolaépületben nyári napközit, táborokat tartanak.
Székács Linda
Több tonnányi fém- és fatörmelék zuhant a szegedi Gesztenyeliget nevő nyugdíjas lakócentrumra, miután a hétfői vihar letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét.
Székács Linda
A hallgatók szerint, ha az egyetem nem teszi meg a szükséges intézkedéseket, akkor nekik kell lépniük.
A negyedik éves orvostanhallgató Szlovéniában sietett egy bajbajutott segítségére.
A Mózes harmadik könyvéből származó idézet a homoszexuálisak halállal való büntetésérő szólt.
A Szegedi Tudományegyetem frissen végzett orvos továbbra is úgy tervez, hogy a Bajai Szent Rókus Kórházban fog dolgozni.
Kincse Csongor hétfőn reggel egy e-mailből tudta meg, hogy már nem számol vele, az egyébként orvoshiánnyal küzdő bajai kórház.
Megrendítő őszinteséggel szólt a magyar egészségügy válságos állapotáról dr. Kincse Csongor, a Szegedi Tudományegyetem végzős hallgatója, aki diplomaosztóján tartott beszédével mindenkit meglepett.
Szegeden egy 11 éves fiúnak olyan csúcskategóriás hallásjavító implantátumot ültettek be, melyet globálisan is csak nemrég mutattak be.