Újabb változások jönnek: már megint reform előtt áll a szakképzés
A gazdaság igényeihez kell igazítani az oktatási rendszert, így újabb reformok előtt áll a szakképzés - írja csütörtöki számában a Magyar Hírlap.
A gazdaság igényeihez kell igazítani az oktatási rendszert, így újabb reformok előtt áll a szakképzés - írja csütörtöki számában a Magyar Hírlap.
MTI
A természetes népességfogyás mértékét duplán meghaladja a szakgimnáziumokban tanulók létszámának csökkenése.
Eduline
Eddig csak a szakiskolai tanulóknak járt a Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíj, ám már a szakgimisek is kaphatnak a támogatásból.
Eduline
Az óvodától az általános és középiskolákon át az egyetemekig szeptember 1-én elstartol a tanév. Ezekre a dátumokra lesz érdemes a legjobban figyelni.
Eduline
A szakgimnáziumok a felvehető létszám 56,3 százalékát tudták feltölteni jelentkezőkkel, a szakiskoláknál még rosszabb, csak 38,8 százalék a beiratkozók aránya.
Eduline
Súlyos problémák vannak a szakképzésben is, az átgondolatlan, egymásnak ellentmondó intézkedések pedig bizonytalanságban tartják a diákokat és a tanárokat is.
eduline/mti
A többi középfokú képzési területnél sokkal jobban esett a szakiskolákban tanulók száma, de gimnáziumokba és szakközépiskolákba is kevesebben iratkoztak be. Kiadta az Emberi Erőforrások Minisztériuma a köznevelési statisztikai gyorstájékoztatót.
Eduline
Hirtelen adott a kormány több mint 30 milliárd forintot a Kliknek és a szakiskolák fenntartójának. Bár a Klik úszik az adósságban, úgy tűnik, hogy ezt a pénzt most nem ennek a mérséklésére fordítják.
Eduline
Elképesztően lemaradnak a szakiskolás diákok a középiskolás társaikhoz képest olyan alapvető készségekben, mint például a szövegértés. Mutatunk két általános feladatot a kompetenciamérésből, amik sok szakiskolásnak gondot okoznak. Mi lesz azzal később, aki ezeket sem tudja helyesen megoldani?
Eduline
A szakiskolások jó része aggasztóan gyenge alapképzésekkel kerül ki a munkaerőpiacra. A Defacto szerint nem azért, mert eleve gyenge képességekkel rendelkeznének, a főbb oka maga a szakiskola.
Eduline
Még mindig hatalmas a káosz a szakképzés tekintetében. A 11. osztályos diákok még mindig nem tudják, milyen lesz a követelmény az érettségin, sőt, a követelményeket még most próbálják kidolgozni. Lehetetlen lesz őket két év alatt felkészíteni.
Eduline
Szakiskolák tesztelték a Liga Szakszervezetek által kidolgozott Munkavállalói ismeretek című tananyagot, amely később bekerül a szakoktatás rendszerébe - tájékoztatta az érdekvédelmi szervezet szerdán az MTI-t.
MTI
Radó Péter kutató, egyetemi oktató szerint a kilencosztályos iskola ötlete csak alibifoci. Ráadásul fél a bevezetésétől is, mert „ha a jelenlegi kormány kezd el ilyen horderejű átszervezést menedzselni, abból hatalmas káosz lesz. Eddig kétévente lépett meg hasonló mértékű átalakításokat, és egyértelműen bebizonyosodott, hogy képtelen bármit jól levezényelni” - mondta a HVG-nek.
Eduline
Új intézményfajtákat, szakgimnáziumokat és új típusú szakközépiskolákat vezetnek be 2016. szeptember 1-jétől a köznevelési törvény szerdán elfogadott módosításával.
MTI
Döntött a szakképzés átalakításáról a kormány: változik a szakközépiskolák és szakiskolák rendszere, több vállalkozást próbálnak bevonni a duális képzésekbe is. Növelnék az ösztöndíjakat, valamint ingyenessé teszik a második szakképesítés megszerzését.
MTI
Súlyos visszásságokat állapított meg az ombudsman az értelmi fogyatékos gyerekek előkészítő szakiskolai évfolyamainak megszüntetése kapcsán - számol be csütörtöki cikkében a Magyar Nemzet.
Eduline
Egy jó szakember érettségi nélkül is képes megállni a helyét a magyar munkaerőpiacon- állítja Czomba Sándor a Népszabadságnak adott interjújában. Az államtitkár szerint célszerűbb először szakmát tanulni, azután még lehet gondolkodni az érettségin is.
Eduline
Havonta 10-30 ezer forintos ösztöndíjat kaphatnak azok, akik a szakiskolában hiányszakmát tanulnak. Íme, a részletek.
Eduline
Közzétették a 2015/2016-os tanév hiányszakmáknak a listáját - azok a diákok, akik ilyen szakmát tanulnak, tanulmányi ösztöndíjat kapnak.
Eduline
Hamarosan a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerülnek a szakiskolák és szakközépiskolák, az alapítványi és magániskolák viszont kimaradnak az egyeztetésből - írja a Népszabadság.
Eduline