Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Súlyos visszásságokat állapított meg az ombudsman az értelmi fogyatékos gyerekek előkészítő szakiskolai évfolyamainak megszüntetése kapcsán - számol be csütörtöki cikkében a Magyar Nemzet.

Székely László, az alapvető jogok biztosa szerint azzal, hogy a középfokú felvételi eljárás kellős közepén hoztak egy olyan jogszabályt, amely gyakorlatilag megtiltotta a 9. évfolyam elindítását, egész osztályokat kényszerítettek évismétlésre.
Székely László a cikk szerint azután indított vizsgálatot, hogy sajtóhírekből értesült az értelmi fogyatékos gyerekek előkészítő szakiskolai képzésének 2014 szeptemberétől történő megszüntetéséről.
Az iskolák nyolcadikos gyerekeinek szüleit 2014 februárjában, a felvételi jelentkezési határidő lejártával egy időben értesítették arról, hogy az előzetesen meghirdetettel ellentétben szeptemberben mégsem indul el a 9. évfolyam. A sérült gyermekek érdekében ezért több érintett intézményben úgy döntöttek, hogy szülői kérésre inkább az egész nyolcadik évfolyammal osztályt ismételtetnek, hogy időt nyerjenek a pályaválasztásra. Az előkészítő szakiskolákat kizárólag értelmi fogyatékossággal élő tanulók számára hozták létre - írja a Magyar Nemzet.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.