Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A többi középfokú képzési területnél sokkal jobban esett a szakiskolákban tanulók száma, de gimnáziumokba és szakközépiskolákba is kevesebben iratkoztak be. Kiadta az Emberi Erőforrások Minisztériuma a köznevelési statisztikai gyorstájékoztatót.

A 2015/2016. tanévben a köznevelésben nappali rendszerű oktatásban és felnőttoktatásban együtt 1 millió 587 ezer tanuló vesz részt. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott intézményekben 747,5 ezer (47,1 %), a Nemzetgazdasági Minisztérium által fenntartott intézményekben 196,2 ezer (12,4%), az egyéb állami szervek intézményeiben 45,8 ezer (2,9 %), az önkormányzati intézményekben 295,5 ezer (18,6 %) fő a gyermekek, tanulók létszáma.
Az egyházi fenntartású intézményekben 204,1 ezer (12,9 %), az alapítványi, illetve egyéb magán fenntartású intézményekben 97,7 ezer fő (6,2 %) részesül óvodai nevelésben, iskolai oktatásban.
Az általános iskolákba járók száma 0,5%-kal csökkent egy év alatt, míg középiskolákban 5,2%-kal járnak kevesebben. Érdekes, hogy utóbbiak közül leginkább a szakiskolák veszítettek tanulókat, 14,3%-kal kevesebben járnak ilyen intézménybe, mint a 2014-15-ös tanévben. A gimnáziumokban mindössze 0,8%-os volt a létszámcsökkenés.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.