Tantárgy lesz a szakiskolákban a munkavállalás

Szakiskolák tesztelték a Liga Szakszervezetek által kidolgozott Munkavállalói ismeretek című tananyagot, amely később bekerül a szakoktatás rendszerébe - tájékoztatta az érdekvédelmi szervezet szerdán az MTI-t.

  • MTI
Hivatalos levelek elkészítéséről, állásinterjúról, kommunikációs stílusokról fognak tanulni a szakiskolások
Túry Gergely

A Liga Szakszervezetek kétfordulós tanulmányi versenyt rendezett a Munkavállalói ismeretek című, szakiskolák részére fejlesztett tananyag tesztelésének részeként, a győztes a debreceni Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola csapata lett. A második helyezést a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium érte el, míg a dobogó harmadik fokára a szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium állhatott - olvasható a Liga tájékoztatásában. Drámai mértékben fejletlenek a szakiskolába kerülők alapkészségei.

A közlemény szerint a verseny első fordulóját elektronikus úton bonyolították, a második fordulót Budapesten szervezték, az online felületen legjobban teljesítő három csapat részvételével. Ekkor olyan gyakorlati jellegű, szituációs feladatokat kellett megoldaniuk a versenyzőknek, mint például hivatalos levél elkészítése, állásinterjún való részvétel, különféle kommunikációs stílusok és karriercélok bemutatása, valamint villámkérdésekre is válaszoltak. 2016-tól teljesen megváltozik a középfokú iskolák rendszere, újfajta intézményekbe járnak majd a diákok.

A Munkavállalói ismeretek című, szakiskolák számára fejlesztett tananyagot országszerte tíz szakiskola 40 pedagógusa és 680 diákja tesztelte. A tananyag később bekerül a szakoktatás rendszerébe, a diákok külön tantárgy keretében szerezhetik majd meg a munkaerő-piacon is szükséges ismereteket.

A Liga a tananyagot "A munkáért!" című projekt keretében dolgozta ki, amelyhez összesen 1,6 milliárd forint európai uniós támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében. A projekt négy pillérre épül: az új munka törvénykönyve munkaadói és munkavállalói hatásvizsgálata, a kollektív szerződések kötésének elősegítése tanácsadással, a vállalkozók képzése, illetve a munka világát érintő témákban a fiatalok felkészítése tananyaggal - olvasható a közleményben.

Ilyen lesz a következő tanév

Szeptemberben az általános és középiskola minden évfolyamában heti öt tesiórájuk lesz a diákoknak.

Az 1-4. osztályosok óraszámait itt, az 5-8. évfolyam kerettantervét pedig itt találjátok. Azt, hogy mit fognak tanulni a gimnazisták, itt nézhetitek meg.

Arról, hogy mi vár a diákokra a következő tanévben, itt olvashattok, a mindennapos éneklés ötletéről itt találjátok cikkünket, a legviccesebb mémeket pedig itt nézhetitek meg.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Teljesen átalakítanák a KRÉTA-t: beépített chatet kapnának a tanárok, AI segítené a diákokat

A mesterséges intelligencia személyre szabott tanulási segítséget nyújthatna, biztonságos üzenetküldő felület válthatná fel a Facebook-csoportokat, a szakértők szerint pedig a jelenlegi KRÉTA helyett egy sokkal modernebb, a diákok igényeire szabott rendszert kellene létrehozni. Egy új koncepció szerint a fejlesztés nemcsak technológiai, hanem oktatási szempontból is komoly előrelépést jelenthetne.

A garantált bérminimum szintjére emelnék a doktoranduszok ösztöndíját – nyílt levelet írtak a kormánynak a PhD-hallgatók

A mindenkori garantált bérminimum szintjére emelnék a doktoranduszi ösztöndíjat egy újonnan alakult, alulról szerveződő doktoranduszcsoport tagjai. Nyílt levelükben azt követelik, hogy a jelenleg havi 140 ezer forintos alapösztöndíj helyett minden PhD-hallgató legalább havi bruttó 373 200 forint támogatást kapjon.

Lovász László: „Attól félek, hogy a gyerekek életét tönkreteszi, hogy folyamatosan felvételire készülnek”

A magyar oktatás egyik legnagyobb problémájának azt tartja Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, hogy a gyerekeknek egyre korábban kell versenybe szállniuk a jobb iskolákért. Szerinte a jelenlegi rendszer túl nagy nyomást helyez a diákokra, miközben a legtöbb tehetség ilyen fiatal korban még nem mérhető fel.

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.