#státusztörvény

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.


PDSZ Kongresszus: javasolják a státusztörvény és a teljesítményértékelési rendszer visszavonását, a sztrájkjog helyreállítását

A teljesítményértékelési rendszer eltörlését, a státusztörvény legsúlyosabb elemeinek visszavonását és a sztrájkjog helyreállítását is követeli a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) friss kongresszusi határozatában. A szervezet szerint több olyan probléma is van a köznevelésben és a szakképzésben, amely rövid időn belül, komolyabb rendszerszintű átalakítás nélkül is kezelhető lenne.




A polgári engedetlenségtől a teljesítményértékelésig - így változott a pedagógusok helyzete az elmúlt négy évben

A pedagógusok közül sokan 2022-ben a sztrájkjog korlátozása után sokan polgári engedetlenséggel fejezték ki elégedetlenségüket, amely kirúgásokhoz és munkaügyi perekhez vezetett. A státusztörvény bevezetése, a béremelések és a pedagógusok teljesítményértékelési rendszere pedig újabb feszültségeket szült a közoktatásban.







A státusztörvény előtti időkből követelik a nekik járó túlórapénzt a pedagógusok, sorra nyerik a pereket

Ami korábban néhány tízezer forint ki nem fizettet túlórapénz volt, az most már milliós nagyságrendű is lehet, ha pert nyernek. A túlórapénzükért folyamodó tanárok egy része már nincs is a pályán, megint mások pedig peren kívül egyeztek meg a tankerületekkel, mivel a perköltség magasabb lett volna, mint a kifizetetlen túlóradíj.







Egyéves a státusztörvény, ilyen hatással volt eddig az oktatásra

Nagy port kavart tavaly július negyedikén, hogy a több ezres utcai tüntetések ellenére is elfogadták a pedagógusok életpályamodelljét, vagyis a státusztörvényt. A hír hatására elindult egy felmondási hullám, amit a kormány a pedagógusok béremelésével lovagolt meg januárban. Ezzel együtt azonban egy új rendelet is landolt az iskolákban: a pedagógusok teljesítményértékelése, amivel kapcsolatban továbbra is rengeteg a kérdőjel.