Probléma merült fel a bíróságokon a pedagógusokat érintő ügyekben

Ha nem történik megoldás, a pedagógusokat ért bántalmazások az eddigieknél enyhébb elbírálás alá eshetnek a bíróságokon.

  • Eduline

Jogalkalmazási problémák merültek fel a bíróságokon a pedagógusokat érintő ügyekben, miután egy törvénymódosítás miatt a pedagógusokat és más iskolai alkalmazottakat már nem lehet közfeladatot ellátó személyeknek tekinteni – derült ki egy a Népszavához eljuttatott bírósági körlevélből.

A közfeladatot ellátó személyek különleges védelem alatt állnak, ezért az ellenük elkövetett bűncselekmények is komolyabb büntetést vonnak maguk után. Ha azonban a pedagógusok már nem tartoznak ebbe a körbe, akkor ezt a minősítő körülményt már nem lehet alkalmazni például a tanárok ellen elkövetett iskolai erőszakkal kapcsolatos esetekben.

A Népszavához eljutott bírósági levél szerint bár a Büntető törvénykönyv (Btk.) vonatkozó rendelkezésének jelenleg is hatályos szövege alapján a pedagógusok is közfeladatot ellátó személyeknek minősülnek, a köznevelési törvény erre vonatkozó része idén január1-től már nem hatályos.

Ezt a változás egyébként a pedagógusok új életpályájáról szóló jogszabálya, a "státusztörvény" okozta. Abban azonban már nem szerepel olyan bekezdés, amely a pedagógusok közfeladati jogállásáról szólna.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a lapnak elmondta, hogy bár felháborító az eset, bíznak abban, hogy nem szándékos kormányzati lépésről, hanem jogalkotói hibáról van szó, amit korrigálni fognak.

Frissítés 12.41

A sajtóhíreket a Belügyminisztérium cáfolta: " a pedagógusok és a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak továbbra is közfeladatot ellátó személyek. Az ellenük elkövetett bűncselekmények - ha azoknak a közfeladat ellátásával való összefüggése megállapítható - megítélése során őket a Büntető Törvénykönyv közfeladatot ellátó személyként sorolja fel." - olvasható az MTI-nek küldött közleményben.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.