#Pukli István

Pukli István: „A szöveges értékelés önmagában nem oldja meg az osztályozás problémáját”

Christopher Nolan Csillagok között című filmjében Cooper egy iskolai beszélgetés során szembesül azzal, milyen abszurd következtetésekre juthatunk, ha egyetlen adattal próbálunk leírni valami összetettet. Az iskolában mégis nap mint nap ezt tesszük. Egy számot rendelünk a gyerek teljesítményéhez, majd úgy kezeljük, mintha az a tudásáról is teljes képet adna. Az ötös jó tanulót, a kettes gyengét jelent. A bizonyítvány lezárja a vitát. Ritkán kérdezzük meg, mit mond valójában az osztályzat, és mit takar el. Vélemény







Pukli István: „A pedagógus sok mindenre jó, ezért minden rá is marad”

„A magyar tanárok kevesebbet dolgoznak, mint a németek.” „Kevesebb gyerek jut egy pedagógusra, mint Nyugat-Európában.” „A minőségbiztosítás a szakmai színvonalat szolgálja.” Az elmúlt másfél évtizedben a magyar oktatáspolitikát kísérő kormányzati kommunikáció visszatérően ilyen állításokra épült. A mondatok mögött valóban vannak statisztikák, összehasonlítások és mérhető mutatók. A probléma inkább az, hogy ezek önmagukban nagyon keveset mondanak el arról, hogyan működik valójában egy iskola, és milyen terhek nehezednek ma a pedagógusokra. Pukli István írása.


Pukli István: A tankönyvek csak akkor fejlődnek, ha a pedagógus választhat

Miközben a skandináv országokban a tankönyv már nem egy papíralapú tárgy, hanem egy mesterséges intelligenciával támogatott, dinamikus EdTech-platform, addig Magyarországon még mindig 1998 logikája szerint vitatkozunk az oktatásról. A hazai tankönyvpiac 2010-es évekbeli államosítása és centralizációja nemcsak a választás szabadságát vette el a pedagógusoktól, hanem hosszú távon a hazai oktatási innovációt is gúzsba kötötte. Pukli István írása.













Jót is tehet Pukli távozása a Tanítanék Mozgalommal

Már márciusban mutatkoztak törésvonalak a mozgalomban, hogy mennyire vállaljanak markáns politikai véleményt. A menekültügyhöz való hozzászólás végül a mozgalom egyik arcának távozását jelentette, azonban így a belső feszültség is enyhült. Októberben kiderül, hogy tud-e valami korszakalkotót tenni a Tanítanék Mozgalom.