Pukli István: „Most gyászbeszédet tarthatnánk az oktatás sírja felett, ha nincsenek a sorsukat kézbe venni vágyó fiatalok”

Az oktatás nem egyszerűen szakpolitikai kérdés, hanem a polgárosodás alapfeltétele, véli Pukli István, aki szerint a magyar iskolarendszer leépülése nem véletlen, hanem tudatos politikai döntések következménye.

„A Tisza kiöntött” – ezzel a képpel indítja gondolatmenetét Pukli István a Magyar Hangon megjelent publicisztikájában, amiben kifejti, hogy szerinte az elmúlt másfél évtizedben sokan újra és újra ugyanabba a falba ütköztek, miközben a társadalom jelentős része passzív maradt. A 2010-es évek gazdasági konjunktúrája és az emelkedő életszínvonal „fotelforradalmárrá” tette az emberek egy részét, így nem alakult ki valódi, széles körű kiállás még az oktatás ügye mellett sem.

Most azonban fordulópont következhetett be: a jólétérzet romlása, egy új generáció megjelenése és bizonyos politikai események együttese áttörte azt a falat, amely eddig visszatartotta a társadalmi cselekvést. A szerző szerint ennek köszönhetően ismét képesek vagyunk – ha csak rövid időre is – polgári társadalomként viselkedni.

Pukli hangsúlyozza: a polgári lét nem kampányszerű reakció, hanem mindennapi gyakorlat. Nem elég akkor kiállni magunkért, amikor közvetlenül érint minket egy probléma:

Nem csupán olyankor kell polgári társadalomként viselkednünk, amikor drágább a hús, hanem felelősséget is kell vállalnunk minden döntésünkért és cselekedetünkért.

A valódi polgári társadalom felelősséget vállal, kritikusan gondolkodik, döntéseket hoz, és viseli azok következményeit is. Ez azonban nem magától alakul ki: mint írja, ezt a működésmódot valójában soha nem tanultuk meg, részben azért, mert erre egyik hatalomnak sem volt valódi érdeke.

„1992-ben kezdtem tanítani, akkor 18 óra volt a kötelező heti óraszámom, most 24”

Hatalmi érdek volt az oktatási rendszer magára hagyása

A cikk egyik legerősebb állítása, hogy az oktatási rendszer leépülése nem egyszerűen hibák sorozata. Pukli felidézi, hogy korábban még hajlamos volt a nemtörődömséggel vagy a szakmai hiányosságokkal magyarázni a helyzetet, mára azonban egyértelművé vált számára: a rendszer magára hagyása tudatos döntés volt.

Az oktatás ugyanis a polgári társadalom alapja lehetne – egy olyan közeg, ahol a kritikus gondolkodás, az önállóság és a felelősségvállalás kialakul. Egy ilyen társadalom azonban nem feltétlenül szolgálja a központosított hatalom érdekeit.

A szerző szerint a magyar oktatás „ezer sebből vérzik”, és már rég összeomlott volna, ha nem lennének elkötelezett pedagógusok és cselekedni akaró diákok. Ahogy fogalmaz:

Ha nincsenek elkötelezett szakemberek, akik a hivatásukat nagybetűs imperatívuszként élik meg, ha nincsenek a sorsukat kézbe venni vágyó fiatalok, most gyászbeszédet tarthatnánk az oktatás sírja felett.

A problémák között említi a központosított tanterveket, az ideologikus tartalmakat és az elavult módszertani elvárásokat, amelyek különösen nehezen illeszthetők a Z és az alfa generáció igényeihez. Mindez súlyos terheket ró a rendszer szereplőire – nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is.

Kicsoda Pukli István?
Pukli István pedagógus, a 2016-os tanártüntetések egyik meghatározó alakja, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium egykori igazgatója. Az utóbbi években külföldön él, és rendszeresen publikál oktatási és társadalmi kérdésekről.

Mit kellene tenni rövid-, közép- és hosszútávon?

Pukli szerint az oktatás rendbetétele hosszú folyamat, amely több szinten igényel beavatkozást.

  • Rövid távon elengedhetetlennek tartja a Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek felülvizsgálatát, valamint egy olyan oktatási környezet kialakítását, amely teret ad az élményalapú tanulásnak és a kulcskompetenciák fejlesztésének.
  • Középtávon az iskolák autonómiájának visszaállítását és a politikai befolyás csökkentését emeli ki, különösen az intézményvezetés területén. Fontosnak tartja a pedagógusképzés átalakítását és egy kiszámítható, vonzó életpálya megteremtését is.
  • Hosszú távon pedig egy olyan rendszert képzel el, amely folyamatos párbeszédre épül, és nem kormányzati ciklusokban, hanem nemzetstratégiai keretben gondolkodik. Mint írja: az oktatás nem lehet egyszerűen politikai program, hanem közös ügy.

A szerző szerint nem lehet gyors eredményeket várni: egy jól működő oktatási rendszer felépítése akár évtizedeket is igénybe vehet. A skandináv példák azt mutatják, hogy a reformokat fokozatosan, folyamatos visszacsatolás mellett kell bevezetni.

Pukli végkövetkeztetése szerint Magyarország jövője az oktatáson múlik. Egy erős, szolidáris és öntudatos társadalom csak minőségi oktatási rendszerre épülhet – enélkül a polgárosodás újra és újra megtörik.

Hozzászólások

Teljesen átalakítanák a KRÉTA-t: beépített chatet kapnának a tanárok, AI segítené a diákokat

A mesterséges intelligencia személyre szabott tanulási segítséget nyújthatna, biztonságos üzenetküldő felület válthatná fel a Facebook-csoportokat, a szakértők szerint pedig a jelenlegi KRÉTA helyett egy sokkal modernebb, a diákok igényeire szabott rendszert kellene létrehozni. Egy új koncepció szerint a fejlesztés nemcsak technológiai, hanem oktatási szempontból is komoly előrelépést jelenthetne.

A garantált bérminimum szintjére emelnék a doktoranduszok ösztöndíját – nyílt levelet írtak a kormánynak a PhD-hallgatók

A mindenkori garantált bérminimum szintjére emelnék a doktoranduszi ösztöndíjat egy újonnan alakult, alulról szerveződő doktoranduszcsoport tagjai. Nyílt levelükben azt követelik, hogy a jelenleg havi 140 ezer forintos alapösztöndíj helyett minden PhD-hallgató legalább havi bruttó 373 200 forint támogatást kapjon.

Lovász László: „Attól félek, hogy a gyerekek életét tönkreteszi, hogy folyamatosan felvételire készülnek”

A magyar oktatás egyik legnagyobb problémájának azt tartja Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, hogy a gyerekeknek egyre korábban kell versenybe szállniuk a jobb iskolákért. Szerinte a jelenlegi rendszer túl nagy nyomást helyez a diákokra, miközben a legtöbb tehetség ilyen fiatal korban még nem mérhető fel.

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.