Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
"Először baltával estek neki az addig is már ezer sebből vérző oktatási rendszernek, majd a romok láttán megbénultak, és meg is vakultak" - reagált Pukli István Balog Zoltán erőforrásminiszter pedagógusnapi köszöntőjére.

"Köszönjük, hogy megosztotta velünk, mennyivel keres átlagosan többet ma egy tanár, mint hét éve. Ezt a pedagógus megmozdulások alkalmával a tiltakozók egyike sem vitatta. Csak hát ettől még a jelenlegi oktatási rendszer teljesen alkalmatlan arra, hogy a gyerekeket felkészítse a XXI. századi életre" - írja Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium leköszönő, saját pártot alapító igazgatója blogbejegyzésében.
"Mostanra jól láthatjuk azt is, kik maradtak meg a szakma talaján, s kik igyekeztek a politikai mezőben hasznosítani az átalakítás nehézségeiből keletkezett feszültségeket" - ahogy arról korábban beszámoltunk, többek között ez áll abban a pedagógusnapi levélben, amellyel Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöni meg a pedagógusok munkáját, akik a kétoldalas üzenetből azt is megtudhatják, mennyivel emelkedett a bérük az elmúlt években.
Pukli válaszában azt írja, nem az átalakulás keltette feszültség váltotta ki a tiltakozást. "Hanem az, hogy bár a túlcentralizált rendszer még kevésbé lett működőképes, mint amilyen a korábbi volt, de Önök ezt nem voltak hajlandóak megérteni. Sőt, még meghallani sem. Először baltával estek neki az addig is már ezer sebből vérző oktatási rendszernek, majd a romok láttán megbénultak, és meg is vakultak. Pont az a tétlenség robbantotta ki az elégedetlenségi mozgalmat, hogy hagyták elvérezni a haldoklót" - írja.
"De ha már az Ön legfontosabb érve a pénz, akkor nézzük meg alaposabban az elmúlt évek béremelését. Összesen 41,9 %-kal lett több pénzünk, pedig egyszeri 50 %-ot ígértek és értékállóságot. Mi valósult meg ebből? Valójában alig valami, mert az emelést öt évre aprózták el, és a fizetésünk minimálbér-követését a leállították. Közben pedig 22 %-kal növekedtek a pedagógusok terhei. Hamarosan ugyanott tartunk, mint az emelés előtt, csak kizsigereltebben. Ezzel dicsekszik, Miniszter úr? Ehhez képest az, hogy a nemzetgazdasági átlagbér csak 35,2 %-kal bővült, egyenesen elkeserítő. Ha így bánnak a pedagógusokkal, hogy bánnak a társadalom többi rétegével?" - teszi hozzá.
Balog Zoltán pedagógusnapi köszöntőjében ugyanis azt írta, a pedagógusok átlagbére 2010 és 2017 januárja között: "41,9 %-kal nőtt, míg a nemzetgazdasági átlagbér ugyanebben az időben "csak" 35,2 %-kal. Ennek eredményeképp 2017 januárjára az oktatásban magasabb volt az átlagbér (bruttó 279.439 forint), mint a nemzetgazdaságban (bruttó 273.822 forint)".
Pedagógusnapi köszönetben dörgölte a tanárok orra alá a fizetésemelést Balog Zoltán
"Mostanra jól láthatjuk azt is, kik maradtak meg a szakma talaján, s kik igyekeztek a politikai mezőben hasznosítani az átalakítás nehézségeiből keletkezett feszültségeket" - többek között ez áll abban a pedagógusnapi levélben, amellyel Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöni meg a pedagógusok munkáját, akik a kétoldalas üzenetből azt is megtudhatják, mennyivel emelkedett a bérük az elmúlt években.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.