Beolvasott az oktatási államtitkárnak Pukli: ki áll a Tanítanék mögött?

Nyílt levelet írt a mozgalomból kilépett iskolavezető. Szerinte a kormány elismerte neki, hogy lobbiérdekek miatt nem sikerült jól az oktatás átalakítása.

  • Eduline
Túry Gergely

Pukli István tegnap tett közzé egy nyílt levelet blogján, melyben egy nemrég megjelent Palkovics-interjúra reagál.

A vádra, miszerint Pukli kilépésével bebizonyosodott, hogy politikai motivációi voltak a mozgalomnak, a Teleki igazgatója a következőt írja: "Nem ellenzéki politikai erők állnak a Tanítanék mögött, hanem Önök".

Szerinte ugyanis a kormány ballépései nélkül nem lett volna szükség a Tanítanékra.

Érdekes még ez a mondat is: "De ugye győztek a lobbiérdekek (ezt Németh Szilárdtól hallottam személyesen), és semmi sem úgy valósult meg, ahogy azt eredetileg szerették volna". Itt arról ír, hogy sikerülhett volna az oktatási reform, ám különféle érdekek - ezekről nem ír pontosabbat - miatt ez nem történhetett meg.

Pukli, a tanárlázadás egyik legismertebb arca nemrég jelentette be, kilép a mozgalomból, mert az támogatott egy menekültek mellett kiálló tüntetést. A budapesti Teleki vezetője azóta blogján kritizálja az oktatási rendszert.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.