Miközben a skandináv országokban a tankönyv már nem egy papíralapú tárgy, hanem egy mesterséges intelligenciával támogatott, dinamikus EdTech-platform, addig Magyarországon még mindig 1998 logikája szerint vitatkozunk az oktatásról. A hazai tankönyvpiac 2010-es évekbeli államosítása és centralizációja nemcsak a választás szabadságát vette el a pedagógusoktól, hanem hosszú távon a hazai oktatási innovációt is gúzsba kötötte. Pukli István írása.
Dániában ma egy tankönyv gyakran nem könyv, hanem digitális platform. Feladatbank, videós tananyag, AI-alapú gyakorlórendszer, tanári dashboard és folyamatosan frissülő tanulási ökoszisztéma egyszerre.
Magyarországon ezzel szemben még mindig hajlamosak vagyunk úgy beszélni a tankönyvekről, mintha 1998-at írnánk, pedig a világ közben radikálisan megváltozott. A vita ma már nem arról szól, hogy kemény- vagy puhafedelű legyen a történelemkönyv, hanem arról, hogy ki fejleszti a jövő tanulási rendszereit.
A 2000-es évek első évtizedében magam is tankönyveket írtam és szerkesztettem a Nemzeti Tankönyvkiadó – későbbi nevén Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó – külsős munkatársaként. Egy olyan oktatási környezetet kezdtünk felépíteni, amely a kulcskompetenciák fejlesztését helyezte előtérbe az ismeretátadás helyett. Olyan magyar tankönyvpiacon dolgoztam, ahol még több kiadó versenyzett egymással. Csak néhány példa saját tanári tapasztalatomból: A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó mellett a Dinasztia Tankönyvkiadó és a Mozaik Tankönyvkiadó igényes, erős szakmai nívóval rendelkező tankönyveket bocsátott a piacra. A rendszer ugyan nem volt tökéletes, de valódi szakmai és piaci dinamika működött.
Ma, Dániában élve egészen más oktatási és tananyagfejlesztési kultúrát látok, és egyre erősebben érzem: Magyarország nem egyszerűen a tankönyvpiacát centralizálta a 2010-es években, hanem a saját oktatási innovációját lassította le.
A tankönyvpiac centralizációja nem egyik napról a másikra történt. A 2010-es évek elején az oktatási rendszer szélesebb központosításának részeként kezdődött el: egységesítés, költségkontroll, állami koordináció és az ingyenes tankönyvellátás kiterjesztése. Önmagukban ezek közül több legitim cél volt.
2013-ban azonban megtörtént a döntő fordulat: az országos tankönyvterjesztés állami kézbe került. A Nemzedékek Tudása és az Apáczai Tankönyvkiadót felvásárolta az állam, a KELLO megjelenésével a korábbi decentralizált tankönyvterjesztési rendszer gyakorlatilag megszűnt.
Ezután az állam már nemcsak szabályozóként, hanem fejlesztőként is belépett a piacra. Megjelentek az OFI-féle „kísérleti tankönyvek”, szűkült a tankönyvjegyzék, a korábbi piaci szereplők mozgástere pedig fokozatosan beszűkült. Aztán megtörtént a teljes (divatos kifejezéssel élve) kognitív disszonancia: a tankönyvek minőségéért felelős Oktatási Hivatal átvette a tankönyvek kiadását is, így önmagát ellenőrizte, amikor szakmai lektorálásról volt szó.
A rendszer logikája tehát alapvetően megváltozott. Korábban a valódi megrendelő a tanár, az iskola és a szakmai közösség volt. A centralizáció után a valódi megrendelő maga az állam lett. És ezzel a tankönyvpiac logikája is megváltozott. Mert ahol nem a tanár dönt, ott a kiadók sem a tanárért versenyeznek.
A centralizáció nemcsak a tankönyvpiac szerkezetét alakította át, hanem a szakmai kultúrát is. Egy korábbi szerkesztő, aki a Nemzeti Tankönyvkiadóban és később az OFI-ban is dolgozott, azt mondta: a rendszer logikája megváltozott. Korábban a tankönyvfejlesztés mögött komoly tervezés, szakmai hálózatok, „bejáratott” szerzők, szerkesztői ajánlások álltak, és valódi pedagógiai verseny volt. Az új szerzőket szakmai alapon választották ki, akár szakmai közösségeken keresztül, a tankönyveknek pedig meg kellett küzdeniük a tanárok figyelméért. A centralizáció után azonban az állam lett a valódi megrendelő.
„Az OFI-ban jellemzően a már meglévő szerzők írtak, a korábban írt munkáikat dolgozták át a NAT változásainak megfelelően” – mondta. A szervezeti kultúra közben látványosan megváltozott. Az OFI-ba olvadáskor a korábbi főszerkesztők többségét visszafokozták, új vezetők érkeztek, miközben a régi felsővezetés és néhány munkatárs távozott.
Szerinte a szakmai működés egyre inkább elvesztette azokat a kereteket, amelyek korábban természetesek voltak a tankönyvfejlesztésben. „Korábban az NTK-ban a szerkesztők a végzettségüknek megfelelő szakos kiadványokkal dolgozhattak. Ez felborult a tankönyvkiadás visszaállamosítása után” – fogalmazott. A minőség látványosan romlott, miközben a szakmai autonómia is csökkent. A tankönyvfejlesztés egyre inkább adminisztratív és politikailag kontrollált rendszerré vált. „Nagyon szerettem a munkámat, hivatásként tekintettem rá. De eljött az a pont, amikor megértettem, hogy a valóságnak nincs köze a hangzatos elmélethez.”
A korábbi szerkesztő szerint a tankönyvfejlesztés fokozatosan elvesztette azt a szakmai ökoszisztémát, amely korábban természetes volt. A bérek a visszaállamosításkor jelentősen csökkentek, a piaci visszacsatolás gyengült, miközben a tankönyvvé nyilvánítás rendszere is sajátos helyzetbe került.
„Olyan érzésem volt, mintha kirakateljárásokat folytatnánk” – mondta arról az időszakról, amikor az állam egyik intézménye az állami tankönyvkiadó kiadványait ellenőrizte. Miközben a skandináv országokban a tankönyvpiac egyre inkább digitális, pluralista és innovációorientált irányba mozdult el, Magyarországon fokozatosan megszűnt a valódi szakmai verseny. A szerkesztő végül úgy döntött, otthagyja az állami rendszert. „Nem akartam a nevemet adni ahhoz, ami az állami tankönyvkiadásban zajlott.” És talán a legszomorúbb az egészben az, hogy nem a szakmából ábrándult ki. „A tankönyvszerkesztés-tananyagfejlesztés marad nekem az örök szerelem.”
Azonban a centralizáció mellett szóló érveket nem érdemes lesöpörni. Az állam valóban kiszámíthatóbb rendszert hozott létre, kiterjesztette az ingyenes tankönyvellátást, egyszerűbbé tette az országos koordinációt és nagyobb egységességet teremtett. Csakhogy ennek ára volt: eltűnt a valódi piaci verseny, a fejlesztési nyomás, a pedagógiai diverzitás, a tanári választási szabadság, és hosszabb távon az innováció jelentős része is. Mert a tankönyvpiac nem olyan, mint a villamosenergia-hálózat.
A tananyagfejlesztés nem adminisztratív feladat, hanem kreatív, pedagógiai és technológiai verseny. Ám ahol nincs verseny, ott kisebb az ösztönzés a fejlődésre. És ez különösen igaz a 2020-as évekre.
A magyar tankönyvviták jelentős része még mindig nyomtatott könyvekről beszél, a világ viszont már egészen más kérdésekről vitatkozik: AI-alapú tanulási rendszerekről, adaptív feladatbankokról, learning analytics-ről, digitális pedagógiai workflow-król, személyre szabott oktatásról és platformokról. A 2020-as évek oktatási versenye már nem a könyvek, hanem a tanulási rendszerek versenye. Ezen a területen pedig a centralizált rendszerek szinte törvényszerűen lassabban mozognak. Nem azért, mert az állam szükségszerűen inkompetens, hanem azért, mert a monopolhelyzet ritkán innovatív.
Dániában az egyik legérdekesebb tapasztalat az volt számomra, hogy a legfontosabb szereplők valójában már nem klasszikus tankönyvkiadóként működnek. Az olyan cégek, mint az Alinea, a Systime vagy a Gyldendal inkább EdTech-platformcégek. A termékeik folyamatosan frissülnek, digitálisak, interaktívak, AI-elemeket integrálnak, és nem egyszerűen „tankönyvek”. A dán rendszerben ráadásul a tanár valódi döntéshozó.
A kiadók kénytelenek fejleszteni, UX-et javítani, pedagógiai támogatást adni, workshopokat szervezni és figyelni a felhasználói visszajelzésekre. Mert a tanár customer.
Ez radikálisan más logika, mint amikor egy rendszer elsődleges megrendelője maga az állam. És nem, ez nem „vadpiac”. Dániában ugyanis erős állami oktatás működik. Van curriculum. Van szabályozás. Van minőségbiztosítás. Csak éppen az állam nem próbál egyetlen tankönyvkiadóként működni.
A Dánia iránti elfogultságom az élethelyzetemből adódik, azonban gyakran találkozom olyan megjegyzésekkel a kommentmezőben a publikációim alatt, hogy vannak más jó példák is, esetleg jobbak is, foglalkozzam azokkal. Összeszedtem ezért a többi skandináv ország taneszközpiaci tudnivalóit is, amelyek alapul szolgálhatnak a magyar diskurzusnak is, hiszen a magyar vitákban gyakran úgy jelenik meg a kérdés, mintha a tankönyvpiaci pluralizmus valamiféle neoliberális különcség lenne. Pedig az északi országok többsége pontosan ilyen modellel működik.
Finnországban - amelyet rendszeresen a világ egyik legsikeresebb oktatási rendszereként emlegetnek - nincs állami tankönyvmonopólium. Több kiadó versenyez, mint pl. a Sanoma Pro (amely a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó tulajdonosa volt 2013-ig, mely később egy „technikai szereplő” útján a magyar államhoz került 2014-ben) és az Otava Oppimisen Palvelut. Ott is a tanárok választanak. Az állam pedig nem egyetlen tankönyvkiadóként próbálja megszervezni az oktatást.
Norvégiában szintén erős az állami curriculum, mégsem monopolizált a tankönyvpiac. Ez különösen fontos tanulság, mert gyakran úgy teszünk Magyarországon, mintha csak két lehetőség létezne: vagy erős állami oktatás vagy teljes piaci káosz. A skandináv országok viszont évtizedek óta bizonyítják, hogy a kettő nem zárja ki egymást. Lehet egyszerre erős közfinanszírozás, erős nemzeti curriculum, magas oktatási egyenlőség és pluralista tankönyvpiac. Sőt: sok esetben éppen ez a kombináció ösztönzi az innovációt. (Lásd a Cappelen Damm Utdanning vagy Gyldendal Norge oktatási platform példáját!)
Svédország különösen érdekes példa. Az elmúlt évtizedekben ott erős volt a decentralizáció és a digitális tananyagok előretörése. Az utóbbi években azonban vita indult a túlzott képernyőhasználatról és az olvasási készségek romlásáról, ezért több iskola és önkormányzat részben visszafordult a nyomtatott tananyagok felé. De éppen ez mutatja a pluralista rendszerek egyik legfontosabb előnyét: képesek korrigálni. A választási szabadság nemcsak innovációt tesz lehetővé, hanem önkorrekciót is. Konkrét piaci szereplők Svédországból pl. a Liber és a Gleerups. Magyarországon ezzel szemben gyakran egyetlen központi rendszer próbált egyszerre minden pedagógiai és technológiai kérdésre választ adni.
A magyar oktatás egyik legnagyobb problémája ma nem a tankönyvhiány, hanem az innovációhiány. A világ oktatási rendszerei ma elképesztő sebességgel változnak: AI, adaptív learning, digitális assessment, automatikus feladatgenerálás, személyre szabott tanulási utak, és még sorolhatnám. Ezek a változások nem tíz-húsz év múlva érkeznek. Most történnek. És az a rendszer, amelyben nincs valódi verseny, lassabban reagál, lassabban fejleszt és lassabban adaptál. A centralizáció rövid távon stabilitást adhat, hosszú távon viszont könnyen technológiai lemaradást termel.
A tankönyvpiac liberalizációja nem azt jelenti, hogy az államnak ki kellene vonulnia az oktatásból. Nem „vadpiacról” van szó, hanem arról, hogy legyen valódi választási lehetőség, pedagógiai pluralizmus, fejlesztési verseny és innovációs nyomás, miközben a tanár újra szakmai döntéshozó lehessen. Az északi modellek egyik legfontosabb üzenete ugyanis éppen ez: A tanár szakember. És ha a rendszer valóban szakemberként kezeli, akkor választási szabadságot is ad neki.
De van remény, hiszen az elmúlt időszakban újra megjelent az oktatáspolitikai vitákban a tankönyvválasztás és az iskolai autonómia kérdése. Lannert Judit oktatási bizottsági meghallgatásán is szóba került a NAT felülvizsgálata, az autonómia növelése és a tankönyvválasztási szabadság bővítése. A TISZA Párt oktatási elképzeléseiben szintén megjelent a decentralizáció, a tanári autonómia és a szabadabb tankönyvválasztás gondolata. Ez ugyan önmagában még nem jelent rendszerváltást, de azt jelzi, hogy a centralizált modell korlátai egyre láthatóbbak.
A kérdés tehát ma már nem az, hogy ki nyomtatja a tankönyvet, hanem az, hogy ki alakítja a jövő tanulási környezeteit. Mert a 2020-as években a tankönyv már nem egyszerűen könyv, hanem az oktatási innováció egyik legfontosabb terepe, és ahol a pedagógus választhat, ott a kiadók kénytelenek fejlődni. Ahol nem, ott az innováció lassabban vagy sohasem érkezik meg az osztályterembe.
A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.
Miközben a skandináv országokban a tankönyv már nem egy papíralapú tárgy, hanem egy mesterséges intelligenciával támogatott, dinamikus EdTech-platform, addig Magyarországon még mindig 1998 logikája szerint vitatkozunk az oktatásról. A hazai tankönyvpiac 2010-es évekbeli államosítása és centralizációja nemcsak a választás szabadságát vette el a pedagógusoktól, hanem hosszú távon a hazai oktatási innovációt is gúzsba kötötte. Pukli István írása.
A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.
Az oktatási miniszter a következő napokban jelenti be az államtitkárait.
A Miskolci Egyetem rektora szerint a 2020-2021-es átalakítás „vitathatatlanul egy túlpolitizált környezetben ment végbe”, de szerinte hiba lenne teljesen visszafordítani a rendszert. Horváth Zita úgy látja, hogy az elmúlt években az egyetemek pénzügyi mozgástere jelentősen nőtt, ugyanakkor az autonómia kérdése továbbra is rendezetlen maradt.
Évekig bántalmazta a gondjaira bízott gyerekeket egy tatabányai nevelőszülő, de ez csak azután derült ki, hogy az egyik gyerek elkerült tőle, és beszélni kezdett.
Kereki Judit közgazdász és gyógypedagógus évek óta a kora gyermekkori intervenció és a gyermekfejlesztés egyik meghatározó szakértője Magyarországon. Szerinte a korai szűrésnek kiemelt preventív szerepe van.
„Célellentétes” lett a mindennapos testnevelés jelenlegi rendszere Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint. Parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy bár a mozgás fontossága nem kérdés, a heti öt kötelező tesióra nem hozta meg a kívánt eredményeket, sőt a gyermekkori túlsúly problémája is súlyosbodott az elmúlt években.
