Havi 350 ezer, külföldön átlagosan 750 ezer forintot kaphatnak a 30 év alatti diplomások ebben az ösztöndíjprogramban
A tíz hónapos program februárban indul.
A tíz hónapos program februárban indul.
A fizetés továbbra is az egyik leggyakoribb elégedetlenségi forrás a pályakezdők körében, de nem ez az egyetlen. Az Oktatási Hivatal 2025-ös DPR Frissdiplomás kutatása szerint sok frissdiplomás a szakmai előrelépési lehetőségekkel és a munka társadalmi megbecsültségével sem elégedett maradéktalanul.
Egy mai huszonévesnek már szinte esélye sincs saját erőből lakáshoz jutni — a számok durván rámutatnak, mennyire kiszorultak a fiatalok a lakáspiacról.
Bár a trendek mást mutatnak, egyes területeken még mindig nagyon fontos a felsőfokú végzettség megléte.
Székács Linda
Kihívások, önállósodás, munkahelyi- és magánéleti stressz, mindezek feldolgozásához pedig még nem épült be a mentális egészség gondozása a magyar köznevelésbe. A pedagógusok mentálhigiénés támogatása volt a témája az idei X. Keresztény Neveléstudományi Konferenciának.
Székács Linda
Pénzügyileg is nagy változás elé néznek azok, akik kikerülnek a felsőoktatásból, hiszen a hallgatói jogviszony megszűnésével akár fizetési kötelezettségük is lehet, illetve a diákigazolványuk által nyújtott kedvezményeket is elveszítik. Összeszedtünk minden fontos tudnivalót arról, ha megszűnik a hallgatói jogviszonyotok.
Tornyos Kata
Mennyire becsülik meg a gyógypedagógusok munkáját? Egy fiatal szakmabelivel beszélgettünk a nem mindennapi munkahelyi tapasztalatairól.
Azoknak, akik 2017-ben kezdték el az ötéves képzést, kevesebb, mint a negyede állt most munkába a közoktatásban. A jelentkezők közt látszik némi növekedés, de ez csak a pandémiás visszaesések miatt látványos.
Tarnay Kristóf
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának év elejei adatai szerint 780-an estek ki a tanárok közül a kötelező oltások miatt, de őket sem szabálytalanul pótolták - hangsúlyozza a kormány.
Eduline
A koronavírus-járvány teljesen átformálta a munkaerőpiacot, ma már nem egyszerű munkaszervezési kérdés, hanem életvitel a home office, és már nem a kiskosztüm és a nyakkendő, hanem Zoom-meeting és felül ing-alul pizsama szett jut eszünkbe az állásinterjúkról. De milyen skillekre van szükségük a pályakezdőknek a feje tetejére állt munkaerőpiacon?
Eduline
A teljes lakosságot nézve csökkent a munkanélküliek száma, de a 15-24 közöttiek körében jelentősen romlottak a mutatók.
Csik Veronika
Támogatást kaphatnak a 30 év alatti, képzett munkavállalókat alkalmazó cégek.
Eduline/MTI
A pályakezdők idén átlagosan nettó 248 800 forintot szeretnének kézhez kapni. Mutatjuk, kik kérik a legmagasabb fizetést a munkáltatóktól.
Eduline
Egy év alatt a négyszeresére nőtt a diákokat toborzó álláshirdetések száma, viszont diákmunka szempontjából a legnépszerűbb nyári időszak lezárult.
Csik Veronika
A 16-28 év közötti munkavállalók 54 százaléka multinál dolgozna, de 43 százalék saját vállalkozás indításán is gondolkozik - derül ki a Zyntern.com kutatásából.
Eduline/MTI
Pályakezdőként nagyon sokan felteszik ezt a kérdést maguknak. De vajon tényleg olyan nehéz feltölteni "tartalommal" egy CV-t?
Tóth Alexandra
Teljesen mindegy, hogy utolsó éves egyetemisták vagytok, vagy még van hátra néhány félévetek az oklevél megszerzéséig, az biztos, hogy a legtöbbetek fejében már megfordult a munkaszerzés kérdése. Kíváncsiak vagytok, mennyi idő alatt tudtuk elhelyezkedni a végzettségetekkel? Esetleg az érdekel bennetek, milyen képzésekkel lehet a leggyorsabban állást találni? Most minden kérdésetekre választ kaphattok.
Tóth Alexandra
A járvány a tinédzserkor végén és húszas éveik elején járókat még jobban megviselheti, mint a fiatalabbakat és az idősebbeket. A vírus ugyanis ennek a korosztálynak megrövidítette a fiatalságát és megfosztotta őket az alapvető élményektől - gondoljunk csak a ballagásokra, a szalagavatókra vagy éppen a diplomaosztókra.
Eduline
Sok helyen szoktak kérni az önéletrajz mellé motivációs levelet is. Hogyan érdemes hozzáfogni? Mutatjuk.
Eduline
Most fogtok belépni a munka világába? Még sosem dolgoztatok korábban huzamosabb ideig ugyanazon a helyen? Összeszedtünk néhány jó tanácsot, amelyek pályakezdőként a hasznotokra válhatnak.
Eduline