#nyelvvizsga

Jogosan kérnek nyelvvizsgát a hallgatóktól az egyetemek?

„Tavaly végeztem szociológia alapszakon, de a diplomámat nem kaptam meg, mert nem szereztem meg a középfokú nyelvvizsgát. Mivel még nincs diplomám, mesterképzésre sem tudok felvételizni, így fogalmam sincs, mikor végzek az egyetemen. Igazságtalan, hogy míg az osztatlan képzésben tanulóknak öt évük volt a nyelvtanulásra, nekünk erre csak három év jutott” – írta levelében egy fővárosi hallgató. Rossz hírünk van: a felsőoktatási intézmények nem tehetnek különbséget a három- és az ötéves képzések végzősei között. Ha diplomát szeretnének, nyelvvizsgát kell szerezniük.





Jogi útvesztőben a nyelviskolák

A nyelvtanulás hosszú és fárasztó dolog, ennél talán csak a nyelviskoláknak van nehezebb dolguk mikor adminisztrációra kerül a sor. Az akkreditációs eljárások, a túl bonyolult és gyakran betarthatatlan szabályok és az állandó "papírgyártás" ellen kelt ki a szakma.



Bibó-ösztöndíjat hozott létre a kormány

Bibó-ösztöndíjat hoz létre a kormány, hogy segítse a közigazgatás-fejlesztését. Az ösztöndíjra felsőfokú tanulmányokat folytató nappali tagozatos hallgatók jelentkezhetnek, cserébe a felsőoktatási tanulmányaik befejezését követően egy éven belül el kell helyezkedniük a központi közigazgatásban, és legalább 3 évig a közszolgálatban kell dolgozniuk.


Már keresik az előzetesben lévő rektor utódját

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektori székére írt ki pályázatot a Honvédelmi Minisztérium, mivel az egyetem korábbi rektora, Szabó János ellen nyomozás folyik. A nyomozók szerint az egykori rektor a DHL nemzetközi szállítási cégnek ajánlotta fel, hogy "megóvja őket egy rendőrségi eljárástól", ha cserébe az általa megnevezett biztonsági céggel kötnek szerződést.



Mennyit keres egy pályakezdő mérnök?

Hosszú évek óta a mérnökök a legkeresettebbek a munkaerőpiacon. Nincs ez másként a frissen végzettek esetében sem, ráadásul a pályakezdők között ők számíthatnak a legmagasabb kezdő átlagjövedelemre. Mielőtt azonban a frissdiplomások hátradőlnének, nem árt, ha konkrét elképzeléseket alakítanak ki jövőbeni szakterületükkel kapcsolatosan, illetve „leporolják” nyelvvizsga bizonyítványaikat.




Nyelvvizsga tippek: az esszéírás alapjai

Fontos, hogy ne csak jól tudjuk a nyelvet, de ismerjük az esszéírás lépéseit, formális és tartalmi szabályait, illetve az egyes esszétípusokat. Ha ezeket jól elsajátítottuk, az már fél siker a nyelvvizsgán. A következőkben a legfontosabb tudnivalókat tekintjük át, egy-két praktikus tanáccsal kiegészítve.


Angol vizsgatipp: hogyan írjunk esszét?

Az Euro nyelvvizsgákban szinte mindig jelen van az esszé az íráskészség mérésének választható feladatai között. Sokan félnek ezt választani, pedig szinte az egyik legkönnyebb műfaj a jól megragadható és könnyen elsajátítható szabályszerűségei miatt - a következőkben az ezzel kapcsolatos tudnivalókat foglalja össze az Euroexam tanára.


Etikátlan a nyelvvizsgához kötött diploma?

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint etikátlan, hogy a felsőoktatási intézményekben az oklevél kiadásához a hallgatónak be kell mutatnia azt az okiratot, amely igazolja, hogy alapképzésben középfokú "C" típusú nyelvvizsgát tett - közölte Keszei Sándor, az MSZOE elnöke hétfőn. A szülői szervezet többek között a nyelvvizsgáért adott többletpontok eltörlését javasolja.


Egyre népszerűbb a gépészmérnök képzés

A képzés idén már az előkelő hetedik helyet foglalja el az elsőhelyes jelentkezők preferenciái alapján készített listán. A szakra jelentkezők intézményválasztása viszonylag kiegyensúlyozott, a képzést meghirdető 12 egyetem és főiskola között nincsenek szakadékszerű eltérések. A jelentkezők 96 százaléka férfi és 77 százaléka semmilyen nyelvvizsgával nem rendelkezik - derül ki az Educatio Nonprofit Kft. legfrissebb elemzéséből.


Euroexam vizsgatipp: Hogyan írjunk kritikát? (Review)

Vizsgatippek sorozatunkban olyan tipikus feladatokat veszünk sorra, amelyekkel nagy valószínűséggel találkozhatsz ha beülsz egy nyelvvizsgára. Tanárok segítenek abban, hogy alaposan felkészülhess a vizsgákra és onnan a lehető legjobb eredménnyel távozhass.


Euroexam Vizsgatipp: Olvasott szöveg értés készségét mérő feladatokhoz

Az „Olvasási” vagy „Olvasott szöveg értési” feladatok sikeres megoldásának kulcsa gyakran annak eldöntése, hogy a feladatban szereplő szöveg vagy szövegek általános, vagy egyes részleteik pontos megértésére van-e szükség. Ezekben a vizsgafeladatokban az idő fontos tényező. Ezért, aki ismeri a vizsgát és az adott feladattípust, biztosan nem esik abba a hibába, hogy minden szót megrágva, betűről-betűre küzdje át magát egy szövegen, amikor csupán a szöveg általános mondanivalóját, vagy néhány, a feladat kérdéseire választ adó részletes információt kell kiszűrni.



Melyik szakmai nyelvvizsgát válasszam?

Számos területen, így a gazdaságban, az idegenforgalomban és a vendéglátó-iparban ma már szinte lehetetlen elhelyezkedni komoly nyelvtudás nélkül. A gazdasági irányú egyetemeken és főiskolákon, minimum egy, máshol két szakmai nyelvvizsga megszerzése a diploma kimeneti feltétele. Ezt a legtöbb iskolában nem lehet mással kiváltani, néhány egyetemen azonban az általános felsőfokú nyelvvizsgát is elfogadják. Mit tegyen hát a diák? Ebben segít eligazodni a Business Focus Gazdasági Nyelvstúdió intézményvezetője, Csókayné Fényi Andrea: