Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Akár ötéves korban el lehetne kezdeni a latin nyelv tanulását – legalábbis a brit oktatási miniszter szerint.
Újra bevezetné a latin és az ógörög nyelvet az általános- és középiskolai oktatásba Nick Gibb, aki nagyobb szabadságot adna az oktatási intézményeknek bizonyos kérdésekben – így például a tantestület dönthetné el, hogy
milyen idegen nyelvet tanítanak
a diákoknak. Az oktatási miniszter szerint ezzel a lépéssel az állami iskolákban ismét népszerűvé lehetne tenni a klasszikus nyelveket, írja a
.

A tárcavezető egy közoktatási konferencián fejtette ki véleményét a nyelvtanításról: szerinte a latin a többi nyelvnél jobban fejleszti a gyerekek alapvető verbális készségeit. Ehhez azonban újfajta módszereket kell meghonosítani, a korábbi évtizedek latintanítása ugyanis abból állt, hogy a pedagógusok lediktálták a bemagolandó klasszikus szövegeket.
„A latin nemcsak a tanulási képességeket fejleszti, hanem az olasz, a portugál, a spanyol vagy a francia nyelv elsajátításában is segíti a gyerekeket. Vagyis nincs azoknak igaza, akik szerint kizárólag modern, mai nyelveket kellene oktatni az iskolákban” – tette hozzá Gibb. A miniszter szerint ma a legtöbb állami fenntartású iskola német-, francia- és spanyoltanárokat alkalmaz, ez a helyzet azonban néhány éven belül megváltozhat, igaz, az intézményeknek nem teszik majd kötelezővé a latin nyelv oktatását.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.