#munka egyetem mellett

Feleannyit adóznának a nappalis hallgatók az új KATA-val, mint a levelezős és estis társaik?

A nappalisoknak havi 50 ezer, a levelezős és estis egyetemistáknak akár 100 ezer forintba is kerülhet a KATA 2027-től. De mi indokolja, hogy éppen azok a hallgatók fizethetnek többet, akik a munkavégzés miatt választották a részidős képzést? A KATA átalakításáról szóló törvénytervezet ugyanis csak a nappalisokat sorolja a hallgatói jogviszonyuk alapján a kedvezőbb adózási kategóriába.













Tapasztalat, rugalmasság, pénz: eláruljuk, miért jó egyetemistaként dolgozni

Gyorséttermekben, nagyáruházakban, üzemekben, üzletekben, szórakozóhelyeken, hotelekben, kisebb-nagyobb cégeknél - ezekben a napokban is több tízezer diák dolgozik ilyen munkahelyeken, a nyári hónapokban pedig még több középiskolás, egyetemista és főiskolás vállal munkát. De milyen feladatkörök és gyakornoki programok közül válogathatnak, és hogyan illeszthetik be munkahelyi feladataikat a mindennapjaikba? Már most eláruljuk: távolról sem lehetetlen tanulás mellett dolgozni.


Szó sincs már romkocsmában merengő egyetemistákról, egyre többen dolgoznak

Végérvényesen eltűntek a "romkocsmák félhomályában merengő" hallgatók az egyetemekről - egyre többen dolgoznak az előadások és szemináriumok mellett, megélhetési problémáik miatt sokan napi hat-nyolc órás műszakot vállalnak. Nem véletlenül: a ösztöndíjak összegén tizenegy éve egy forintot sem emeltek, havi 10-20 ezer forintból pedig még a kollégisták sem tudnak megélni. De miért jelent komoly problémát, ha egy hallgató a szeminárium helyett inkább valamelyik nagyáruház polcait tölti fel?