Szintet lépett az Oxford és a Cambridge közötti rivalizálás
Az Oxford és a Cambridge közötti versengés kevésbé hagyományos módon folytatódik. Egy szóban össze lehet foglalni: gin.
Az Oxford és a Cambridge közötti versengés kevésbé hagyományos módon folytatódik. Egy szóban össze lehet foglalni: gin.
Eduline
A százezret közelíti Romániában azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek egyik vagy mindkét szülője külföldön dolgozik; többségüknél érzelmi és viselkedési rendellenességek figyelhetők meg - írta csütörtökön a Hotnews.ro hírportál a statisztikai intézet átfogó tanulmányát ismertetve.
MTI
Minden harmadik magyar diák tervezi, hogy tanulás, de inkább munka miatt rövidebb-hosszabb időt töltene külföldön. A pár hetes vagy hónapos külföldi tartózkodás pedig majdnem minden ötödik fiatal számára elképzelhető – derül ki a Margón kívül – magyar ifjúságkutatás 2016 egyik tanulmányából. Hogy miért mennének vagy éppen maradnának a magyar fiatalok? Ez is kiderül.
Eduline
Megjelent a Quacquarelli Symonds (QS) 2019-es egyetemi rangsora, amelyen 11 magyar egyetem szerepel, közülük 6 az első százban. Megnéztük, hogy melyek ezek az egyetemek.
Eduline
Gondolkodtok valamilyen külföldi tanulmányúton, de nem tudjátok, melyik országot vegyétek célba? Egy különleges ösztöndíjat ajánlunk.
Eduline
Lelőtte egy diáktársát egy fiatal az észak-karolinai Matthews városának középiskolájában hétfőn - közölte az amerikai sajtó.
MTI
A legmagasabb fokú riasztást rendelték el a heves esőzés miatt az északkelet-olaszországi Veneto és Friuli Venezia - Giulia tartományban vasárnap, hétfőre pedig az északnyugati Liguriában is. Több városban hétfőn zárva tartanak az iskolák.
MTI
Egy vezető indiai jogi egyetem a Harry Potter-univerzumra épülő kurzust hirdetett meg.
Eduline
Mit szólnátok hozzá, ha egy Arany János balladát így hallanátok?
Eduline
Egy brit iskolában megtiltották a diákoknak, hogy beszélgessenek a folyosón a szünetekben.
Eduline
Jónéhány országnak van autonóm állama, régiója vagy köztársasága, sőt még városa is. Mennyire ismeritek ezeket? Teszteljétek magatokat ezzel a kvízzel.
Eduline
Novemberben újra indul az ingyenes InterRail-program, tizenkétezer fiatal utazhatja körbe Európát.
eduline/mti
Robbanás történt szerdán a Krím félszigeten lévő Kercs városának műszaki szakiskolájában, az első információk alapján tízen életüket vesztették, és mintegy ötvenen megsebesültek.
MTI
Bankot alapított egy perui kisfiú annak érdekében, hogy minél több gyerek gyűjthessen magának pénzt. Jose Adolfo Quisocala Condori hétéves volt, amikor nekivágott a vállalkozásnak, azóta pedig már több mint kétezer ügyfele van szerte az országból.
Eduline
Elérhetetlenné vált az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali német ellenzéki párt egy széles körben felháborodással fogadott kezdeményezésének honlapja, amelyet az "uszít a tanárom", illetve az "uszít a professzorom" címmel indított a párt egyik Baden-Württemberg tartományi törvényhozási (Landtag-) képviselője - jelentette pénteken a Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság.
MTI
Egyre több japán orvosi egyetemen kerülnek hátrányos helyzetbe a felvételi vizsgára jelentkező nők egy felmérés szerint - figyelmeztetett Sibajama Maszahiko japán oktatási miniszter pénteken.
MTI
A 444.hu számolt be a német AfD párt kezdeményezéséről.
Eduline
Friss kutatások is bizonyítják, hogy minél több könyve van otthon egy családnak, annál jobbak a diákok iskolai eredményei.
Eduline
Újabb remek ösztöndíjra pályázhattok, nem kell más, csak kalandvágy és egy kis angol- vagy németnyelv-tudás. Itt vannak a részletek.
Eduline
Mennyire jó megoldás a félév végi vizsga? Tényleg bizonyítjuk a megtanultakat vagy egyszerűen minden törlődik utána? Hogyan tudunk úgy tanulni, hogy hosszú távon megmaradjon minden? Német kutatók, professzorok járják körbe a kérdést.
Eduline