Tömegközlekedéssel jársz Budapesten? Így tudod egyszerűbben használni a mobilos jegyet és bérletet
A mobilos fizetéshez hasonló rendszert alakítottak ki a járművek oldalán.
A mobilos fizetéshez hasonló rendszert alakítottak ki a járművek oldalán.
Tarnay Kristóf
Újra feltalálták a vitorlázást? Nem egészen, bár szélenergiát is használnak, de emellett napenergiával is töltenék út közben a hajó akkuját, és természetesen a mesterséges intelligencia is előkerül.
Tarnay Kristóf
Az áremelés elsősorban a rövidebb távolságokon közlekedő busz-, vonat- és HÉV járatait érinti.
Székács Linda
A tervek szerint a kocsi kétezer kilométernél is többet futhat egy kilónyi üzemanyaggal, erre szüksége is lesz, mert a tervezői megdöntenének vele egy tavalyi rekordot.
Tarnay Kristóf
Ráadásul még az eső is esik.
Eduline
Április végétől a MÁV okostelefonos appján már meg lehet venni az új típusú, kedvezményes bérleteket.
Eduline/MTI
Igaz, a diákbérlet már most is többe kerül a megyeszékhelyen, mint a fővárosban.
Eduline
Túlvagytok a KRESZ-vizsgán és minden táblát jól ismertek? Mutatunk egyet, amivel még biztos, hogy nem találkoztatok.
Eduline
Elegük van a közlekedési balesetekből és a járdákat eltorlaszoló rollertömegekből - legalábbis a lakosság 8 százalékának.
Eduline
Többek között a segédmotoros-jogosítvány ajánlott korhatárát is egységesen 16 éves korra emelnék.
Eduline
A kifejezés az angol "pedestrian" vagyis gyalogos szóból ered.
Eduline
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács felmérése szerint évente több ezer közlekedési baleset történik az elektromos rollerek óvatlan használata miatt.
Eduline
A gyerekek megismernék az alapvető közlekedési szabályokat.
Eduline
Budapesten, Győrben, Szegeden, Pécsen vagy Veszprémben kezditek az őszi félévet? Megnéztük, idén mennyibe kerül majd a diákbérletetek a nagyobb egyetemvárosokban.
Eduline
Akár lerakta már valaki a jogsit, akár nem, jó ha tisztában vagyunk az alapvető szabályokkal.
Eduline
És ez még csak a kezdet. Ha sikeresnek bizonyul az akció, más intézmények is követik a newcastle-i iskola példáját.
Eduline
Hetente egyszer busz helyett mindenki bringára pattan.
Eduline
Hajnalban ért haza az osztály. 170 kilométert próbáltak megtenni vonattal.
Eduline
Aki csak egy kicsit is késik hétfőn, bukta az írásbelit - figyelmeztet a hivatal. Pár vonalon pedig már most tudni, hogy lesznek változások.
Csik Veronika
A szokottnál nagyobb forgalommal, kisebb torlódásokkal indul a tanév első napja, de nagyobb fennakadás egyenlőre nincs. Mutatjuk, mire számíthattok az utakon.
Eduline