Késtek a vonatok: nyolc óra alatt értek haza a szegedi diákok az osztálykirándulásról

Hajnalban ért haza az osztály. 170 kilométert próbáltak megtenni vonattal.

  • Eduline

Legalább nyolc órát ült a vonaton egy szegedi iskola 113 diákja, amikor Budapestről tartottak hazafelé osztálykirándulásról pénteken - derült ki az RTL Híradójából.

És nem ők voltak az egyetlenek

Hasonlóan járt egy kecskeméti osztály is, ők "csak" 7 órát töltöttek a vonaton Budapestről hazafelé. A Budapest–Kecskemét távolság távolság 87 km. A diákoknak mindezt egy meleg napon kellett elszenvedniük, az egyik velük utazó felnőtt szerint a vízzel is spórolniuk kellett. A híradó beszámolója szerint egy nyíregyházi osztálykirándulás is hasonló véget ért, a csapat már a kijelzőn látta a 4,5 órás késést.

A MÁV szerint a pénteki vihar több helyen fákat döntött a sínekre és a felsővezetékekre, ez okozta a késést.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.