Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A szokottnál nagyobb forgalommal, kisebb torlódásokkal indul a tanév első napja, de nagyobb fennakadás egyenlőre nincs. Mutatjuk, mire számíthattok az utakon.
A reggeli erős forgalomban lassabb haladásra kell készülni az M3-as autópálya gödöllői, mogyoródi és bevezető szakaszán - jelenti az Útinform. Viszont az M0-s autóút déli szektorán a Hárosi Duna-hídon ma hajnalra elbontották a terelést, így szeptember első napján végre újra mindkét oldalon három-három sávon lehet autózni.
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületei miatt közlekedési korlátozásokra kell készülni a fővárosban: már most lezárták a Hősök terét és a Kós Károly sétányt egészen szeptember 13-án 18 óráig - ezt már a BKK Info közölte. Szeptember 1-től ismét teljes vonalon jár a H7-es HÉV a Boráros tér és Csepel között - közölte a BKK.
Ha ti is most indultok, írjátok meg nekünk Facebookon vagy az [email protected] címre, mit tapasztaltok az utakon.
Ami a mai időjárást illeti, észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, szerda délutánig többnyire erősen felhős lesz az ég - jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat. A déli megyékben lesz vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet. Talán a reggeli, délelőtti tanévnyitókat nem befolyásolja majd az esős idő.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.