Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács felmérése szerint évente több ezer közlekedési baleset történik az elektromos rollerek óvatlan használata miatt.
Szigorú szabályokat vezetne be az elektromos rollerek használatára az Európai Unió – írta meg a hvg.hu.
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) többek között szorgalmazza a bukósisak kötelező használatát, emellett pedig egy egységes szabályozás szerint 20 kilométer/órában maximalizálnák az elektromos rollerek sebességét, a kerekeknek pedig legalább 30,5 centiméter átmérőjűnek kellene lenni.
A javaslat szerint az elektromos rollerek használatának korhatárát 14-ről 16 éves korra emelnék, és megtiltanák, hogy a járdákon használják - na meg azt is, hogy alkohol fogyasztása után rollerezni lehessen.
„Az elektromos rollerek ma már mindennaposak az európai városokban, de a kórházakban is egyre több a járművel súlyos balesetet szenvedettek száma, ezért ésszerű, egységesített intézkedéseket kell bevezetni a közlekedők biztonsága érdekében – számolt be róla Antonio Avenoso, az ETSC elnöke. A közlekedési tanács felmérése szerint ugyanis 2020-ban több mint 2100 közlekedési baleset történt az elektromos rollerekkel összefüggésben, ez a szám viszont 2021-re már 5500-ra, 2022-re pedig 7600-ra növekedett, 2022 októberében pedig 11 vesztette életét a jármű óvatlan használata miatt.
Az RTL Híradó szerint az elektromos rollerek használatára jelenleg tagországonként különböző szabályok vonatkoznak, a magyarországi szabályokon és a KRESZ módosításán pedig az elmúlt két évben több minisztérium is dolgozott, eddig eredménytelenül.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).