Kijött a rendelet, hatmilliárd forintot csoportosítanak át gyermekvédelemre
A 2027-es költségvetésben további 3,5 milliárd forintot fordítanak erre a célra.
A 2027-es költségvetésben további 3,5 milliárd forintot fordítanak erre a célra.
Két évvel meghosszabbította a kormány azt az átmeneti lehetőséget, amely alapján bizonyos sportszakmai végzettséggel rendelkező szakemberek is taníthatnak testnevelést, ha az iskola megfelelő végzettségű és szakképzettségű pedagógussal nem tudja megszervezni a mindennapos testnevelést.
Megjelent a Magyar Közlönyben a pedagógusbérek korrekciójáról szóló kormányrendelet. A korábban bejelentett 0,4 százalékpontos béremelés részletszabályai is nyilvánossá váltak. Mutatjuk, mire lehet számítani.
Március 13-ig lehet véleményezni azt a rendelettervezetet, amely több egyházi felsőoktatási képzésen szerzett végzettséget is elfogadhatóvá tenne a szociális, gyerekvédelmi és kulturális területen betölthető állásoknál.
A kifizetés határideje április 10., ugyanakkor az érintettek egy része már korábban is megkaphatja az összeget.
A jogszabály célja a fiatalok egészségének a megőrzése.
Rodler Lili
„A rendelkezés ezzel szükségtelenül beavatkozik az óvodák autonóm döntésébe, és egy központilag előírt szervezési módot erőltet országos szinten ahelyett, hogy az óvodapedagógusokra bízná a gyerekek számára leghatékonyabb fejlesztés alkalmazását.”
Bár az előzőleg véleményezésre bocsájtott rendelettervezetet korábban hivatalosan is visszavonták, egy másik verzió került bevezetésre.
Rodler Lili
Február 22-ig lehet véleményezni a kormány azt a rendelettervezetet, amelyben szeptembertől külön csoportokba tenné azokat a gyerekeket, akik a következő tanévben kezdenék az elsőt.
A kiváltási célú hitel összege 1-10 millió forint között alakulhat.
Eduline
A PDSZ jogászai szerint a rendelet alapján a munkáltatónak oda kell adnia a tanároknak járó pénzt.
Nehéz helyzetbe kerülhetnek azok a játékboltok, amelyek 200 méternél közelebb vannak az iskolákhoz és templomokhoz.
Komoly károkat okozhatnak azzal, ha a tanárhiány miatt főként alsósokra specializálódott pedagógusoknak kell 7. és 8. osztályban megtartani a felvételi tárgyakat. Pedagógusok mondják el az ezzel kapcsolatos véleményüket.
Nyolcvanhárom oldalas dokumentumot augusztus 8-ig lehet véleményezni.
Székács Linda
2023 nyarától a Diákhitel Központ határozza meg, hol bankolhatnak azok a hallgatók, akik szabad felhasználású tanulmányi hitelt vennének fel.
Székács Linda
Erről Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt szombaton, és már az erre vonatkozó rendelet is megjelent.
Csik Veronika
Az intézmény most 1,1 milliárdot, öt év alatt csaknem nyolcmilliárd forintot kap majd.
Eduline
A szabályok addig lesznek érvényben, amíg „a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló” törvény - így március 16-án, a következő tervezett sztrájk napján még aktuálisak lesznek.
Eduline
Miután Orbán Viktor miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy idén sem lesznek szóbeli érettségik, rengeteg olvasónk kérdezte, hogy ez pontosan mit is fog jelenteni a gyakorlatban. Most már bárki elolvashatja a szabályokat, ugyanis megjelent a kormányrendelet.
Eduline
Eddig április 12-ről és 19-ről is volt szó. Úgy néz ki, az utóbbi mellett döntöttek.
Tóth Alexandra