#kerettanterv


















Néhány héttel a tanév előtt piszkálja meg az állam a tanterveket

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet javaslatai alapján el lehet térni a Nemzeti Alaptantervtől és a kerettantervben meghatározottaktól. Nem lesz sok ideje a tanároknak a felkészülésre, augusztusban készülnek csak el az ajánlások. Akár a tananyag harmadát is elhagyhatják majd a tanárok, de komoly felelősséggel.


Palkovics: Jobb lett volna, ha a tantárgy ki van dolgozva

Ősztől a szakgimnáziumot megkezdők számára eljöhet a vendéghallgatói ingázás ideje, ha később más tárgyból szeretnének érettségit tenni- derül ki Palkovics László oktatási államtitkárral készült interjúból. Az összevont, új természettudományos tárgy kidolgozása a tanárok feladata lesz. Az államtitkár egyértelmű sikerekről beszélt az oktatás finanszírozása kapcsán, úgy véli, hogy a jövőbeli működésben sem lesz hiány. Az önkormányzatokkal közös rendszer felszámolása is tiszta viszonyokat teremt szerinte, így elégedetlenség esetén egyértelműen az állam ellen lehet tüntetni.