Még egy év: 2019-ben jön az új alaptanterv

A korábban ígért 2018-as módosítás helyett több időt szánnának a változtatásra. Addig is marad a leterheltség.

  • Eduline
Túry Gergely

Szeptember végén nyilatkozott először arról Palkovics László oktatási államtitkár, hogy több időbe telhet, mire a szakértőkkel összeállítják az új alaptantervet, amely a friss tudásanyag, a készségfejlesztés és kevesebb lexikális tudás és a diákok és tanárok leterheltségének csökkentését hivatott elérni.

Hétfőn az Országgyűlés soros ülésnapján Palkovics Lászlót kérdezhették a képviselők, mely során szóba került az alaptanterv is az MTI tudósítása szerint, itt megerősítette a korábbiakat: 2018 helyett csak 2019 szeptemberében jön az új alaptanterv. Az időpont változását azzal magyarázta, hogy a szakemberek véleményére akarnak hallgatni, az ő véleményük szerint ezt a munkát ilyen rövid idő alatt nem lehet elvégezni, és azt is szeretnék elkerülni, hogy kapkodással vádolják a kormányt.

A kérdést feltevő Farkas Gergely nem volt elégedett a válasszal, de az országgyűlés kormánypárti többsége igen.

Kérdés, hogy a komplex természettudomány két-három hónap alatt történt bevezetése milyen szakemberek véleményén alapult. A tantárgyat érdemi támogatás nélkül kezdték tanítani szeptemberben a szakgimnáziumokban, tankönyv sincs hozzá.

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.