Egyre több könyvet digitalizálnak, már Kosztolányit is olvashatunk online
Kosztolányi Dezső műveinek digitális kiadása egyre bővül, több 20. századi szerző műveit is elérhetjük majd számos változatban. Szuper oldalt ajánlunk.
Kosztolányi Dezső műveinek digitális kiadása egyre bővül, több 20. századi szerző műveit is elérhetjük majd számos változatban. Szuper oldalt ajánlunk.
Ha egy eposz, egy regény vagy éppen egy dráma eltávolítja, nem pedig közelebb hozza a diákokat az olvasáshoz, és az a mű az érettségin sem kötelező, akkor ki kell hagyni. Mert még mindig jobb, ha egy művet nem ismertetünk a diákokkal, mint ha megutáltatnánk velük – véli Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, aki az Eduline-nak adott interjúban többek között arról is beszélt, milyen kihívásokkal néz szembe az a szakgimnáziumi tanár, akinek a fél osztálya funkcionális analfabétaként érkezik az általános iskolából. Miért nem ördögtől való dolog, ha a szakgimnazisták az Antigoné helyett vámpírregényeket vagy fantasyt olvasnak? És miért nem szeretik már a diákok a Bánk bánt és Az ember tragédiáját?
"Arany (szándékos rosszindulatból?) elfelejtette megemlíteni, hogy kiskorúak ne babráljanak malomkővel, mert rájuk dőlhet! Cervantes pedig fütyül rá, hogy szellemileg kevésbé érettek esetleg kipróbálják a trükkjeit, és konyhakéssel böködik a ventillátort" - zseniális "kiáltványt" tett közzé a Facebookon Lackfi János. Vigyázat, irónia!
Egy jó kis irodalmi teszttel készültünk ma estére: hét kötelező olvasmányból választottunk ki három-három szereplőt.
Újra fellángolt a vita a kötelező olvasmányokról, fontos kérdés, van-e helye Jókainak, a Csongor és Tündének vagy éppen Kazinczynak az olvasmánylistákon. Egy biztos: jó néhány olyan kötelező vagy ajánlott olvasmány kerül elő az általános és középiskolákban, amelyeket még évekkel később is szívesen leveszünk a polcról. Íme, néhány nagy kedvenc.
Van-e olyan kötelező olvasmány, amelyet szeretnek az általános iskolások? Valóban elriasztja az olvasástól a tizenéveseket egy-egy nehezebben feldolgozható irodalmi mű?
A Times Higher Education legújabb rangsorairól, az ELTE-t elérő zaklatási botrányról, az ingyenes első nyelvvizsgáról is olvashattatok ezen a héten az Eduline-on. Ezek voltak a hét hírei.
"Jókait és a Bánk bánt levenném a kötelezők listájáról, Az ember tragédiájának is csökken a népszerűsége, izgalma, olvashatósága. A Csongor és Tünde is teljesen élvezhetetlenné vált a középiskolások zöme számára" - mondta az Eduline-nak adott interjújában Fenyő D. György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanára, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, aki szerint most a lassúságot, a figyelmes, az elmélyülő olvasást kell megtanítani.
Az olvasás igenis izgalmas és szórakoztató dolog. Nem hiszitek? El szoktátok olvasni a könyvek elején a köszönetnyilvánítást? Sokan átugorják ezt a részt, pedig érdekes dolgokra lehet bukkanni.
Nagyon sok lehetőség és általában elég idő is van a kötelező könyvek elolvasására, azonban, ha még nem vetted rá magad, hogy belekezdj a feladatba, akkor már nincs sok időd a nyári szünet végéig.
Az általános iskolai és középiskolai kötelező olvasmányok megszerzése nem csak a megvásárlást jelentheti, több pénztárcakímélő lehetőség is van, ami lehet, hogy máshogy is könnyebbé teheti a diákok életét.
Az Egyesült Államokban a diákok többsége a Ne bántsátok a feketerigót! olvassa el az iskolás évei alatt, míg a német fiatalok Anna Frank naplóját olvassák el diákként - derült ki a TED-Ed Blog körkérdéséből. Vajon a többi országban mit olvasnak iskolás éveik alatt a gyerekek?
Már a könyvet sem kell a kezetekbe venni, mert ezzel az appal könnyedén elolvashatjátok a kötelező olvasmányokat. Sőt, még olvasnotok sem kell, mert hangoskönyv formájában is megtalálhatjátok őket.
A kötelező olvasmányok sorsa elég hányattatott, hiszen nem sok diák szereti elolvasni őket, pedig sokszor érdekesebbek, mint hinnétek. Összeszedtünk pár kötelező vagy ajánlott olvasmányt, amik izgalmasabbak, mint gondoltátok volna.
Ti miket és mennyit olvastok a nyáron? Szavazzatok!
A szóbeli magyarérettségin az előző négy tanév bármelyik kötelező olvasmánya előkerülhet. Ha azonban már nincs időd újra olvasni őket, vagy esetleg most először belepillantani néhány könyvbe, akkor itt van néhány oldal, ami nagyon hasznos lesz neked.
Bár elsőre furcsán hangzik, de remek hangulatú darab készül a Vígszínház színpadán.
Több szakmabeli nem ért egyet azzal a tanárral, aki nemrég levelet írt egy budapesti iskola igazgatójának és a köznevelésért felelős államtitkárnak, amelyben kritizálta tanártársa döntését, amiért a Semmi című művet oktatta a gyerekeknek a Légy jó mindhalálig helyett. Egy magyartanár szerint Móricz Zsigmond remekműve nem is való gyerekeknek.
Tíz kérdés, mind a kötelező olvasmányokból. Mennyi sikerül helyesen?
A Légy jó mindhalálig helyett Janne Teller Semmi című regényét adta fel egy tanár kötelező olvasmánynak egy budapesti iskolában. A regény világszerte megosztja a tanárokat és kritikusokat, most pedig egy egykori magyartanár szedte le róla a keresztvizet, és felháborodott levelet írt az iskola igazgatójának és Czunyiné Bertalan Juditnak is.