Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.

Az idei kompetenciamérést 2025. március 24. és június 30. között szervezte meg az Oktatási Hivatal (OH). Összesen 3049 intézmény több mint 584 ezer tanulója vett részt a 4–11. évfolyamok közötti mérésben. A diákok szövegértésből, matematikából, természettudományból, idegen nyelvből (angol vagy német), valamint digitális kultúrából és történelemből is számot adtak tudásukról. Az OH közlése szerint az országos átlageredmények szinte minden területen és évfolyamon javultak - ez alól a történelem sem kivétel.

Az 5. évfolyam kivételével mindenhol javultak az eredmények

Az egyes évfolyamokon az eredmények a következőképpen alakultak:

Évfolyam2025-ös átlagpont2024-es átlagpontKülönbség
5. évfolyam14771524-47
6. évfolyam15321500+32
7. évfolyam15701518+52
8. évfolyam15821543+39
9. évfolyam17341680+54
10. évfolyam17591700+59
11. évfolyam18001750+50

A számokból jól látható, hogy egyedül az ötödik évfolyamon romlott a teljesítmény 2024-hez képest, míg a felsőbb évfolyamok diákjai jelentős javulást mutattak. A legnagyobb pontnövekedést a 10. évfolyam érte el, ahol 59 ponttal emelkedett az átlag. Rajtuk kívül több mint 50 ponttal javított még a 9. évfolyam (54 pont növekedés) és a 7. évfolyam (52 pont növekedés). A 11. évfolyam pedig kereken 50 ponttal teljesített jobban az előző évhez képest.

Történelemből két olyan iskola is van a top 10-ben, ami a százas rangsorba nem került be

Pontkülönbségek a lányok és fiúk között

A 8. kivételével - ahol 0 pont a különbség a két nem között - minden évfolyamon jobb eredményt értek el a fiúk a lányoknál. Az 5. évfolyamon 28 képességpont különbséget mértek, mely a 6. és 7. évfolyamon lecsökkent: előbbinél 15, utóbbinál 16 ponttal vezettek a fiúk. Azonban a 9. évfolyamon már növekedés látható (48 pont különbség a fiúk javára). A 11. évfolyamon pedig már 60 ponttal jobb eredményt értek el a fiúk a lányoknál.

 

shutterstock

Kompetenciamérés 2025: itt lehet megnézni, milyen eredményt írtak osztályonként és iskolánként a diákok

Képességszintek

Az ötödikesek között volt a legtöbb olyan tanuló, aki nem érte el az 1. képességszintet (1,29%), és a legkevesebb, aki a legmagasabb, 7. szintet (mindössze 0,52%). A nyolcadikosok pedig szépen javítottak: a legalacsonyabb szintű teljesítmények aránya 1,45%-ról 0,62%-ra csökkent.

A középiskolások között a gyenge eredmények aránya már minimális: a 10. és 11. évfolyamon az 1. szint alatt mindössze 0,13% a tanulók aránya.

A legmagasabb, 7. szinten pedig a 10.-esek 13,04%-a, a 11.-esek 17,84%-a végzett – mindkét esetben jelentős növekedés történ az előző évhez képest.

Átlageredmények vármegyénként: Budapest az általános iskolában, Zala a középiskolában vezet

Az általános iskolások között Budapest diákjai érték el a legjobb eredményeket, a középiskolában viszont Zala vármegye vette át a vezetést.

A legjobb átlageredményt elért vármegyék évfolyamonként:

  • 5. évfolyam: Budapest – 1542
  • 6. évfolyam: Budapest - 1593
  • 7. évfolyam: Budapest – 1630
  • 8. évfolyam: Budapest – 1641
  • 9. évfolyam: Zala – 1782 (Budapest: 1755)
  • 10. évfolyam: Zala – 1821 (Budapest: 1777)
  • 11. évfolyam: Zala – 1845 (Budapest: 1823)

A leggyengébben teljesítő vármegyék között Borsod-Abaúj-Zemplén szinte minden évfolyamon az utolsó helyen végzett – egyedül a 9. évfolyamon sikerült javítania, ahol 1684 ponttal a negyedik leggyengébb eredményt érte el. A 9. évfolyamon Békés vármegye lett az utolsó 1672 ponttal.

Kiemelkedő eredményt értek el a nagydobosi hatodikosok történelemből

A kompetenciamérés eredményei között nemcsak az országos és évfolyamszintű átlagokat lehet vizsgálni, hanem azt is, hogy az egyes iskolák tanulói milyen teljesítményt nyújtottak a családi hátterükhöz viszonyítva.

Ezt a kapcsolatot az úgynevezett családiháttér-index (CSH-index) mutatja meg, amely a háttérkérdőívet kitöltő tanulók családi jellemzőinek együttes befolyását összesíti. Fontos megjegyezni, hogy 2025-ben csak a 4., 6., 8. és 10. évfolyam diákjai töltötték ki a háttérkérdőívet, így ezen évfolyamok esetében állnak rendelkezésre ilyen adatok.

A 6. évfolyam eredményei között különösen figyelemre méltó teljesítményt nyújtott a Nagydobosi Általános Iskola. Az intézmény tanulóinak CSH-indexe –2,93, ami alapján a diákoktól körülbelül 1300 pontos történelem-eredmény lett volna várható. Ehhez képest a hatodikosok 1777 pontos átlagot értek el, amivel messze túlszárnyalták az országos átlagot (1532 pont).

Ez az eredmény azt jelenti, hogy a nagydobosi diákok a családi háttérből adódó hátrányokat jelentősen meghaladták, és teljesítményük országos viszonylatban is kiemelkedőnek számít.

 

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.