A pszichológus szerint sem egyszerű az iskolakezdés
Ugyanis nagy változást jelent az óvodáskor után a gyerekek életében - mondta Csehák Hajnalka pszichológus.
Ugyanis nagy változást jelent az óvodáskor után a gyerekek életében - mondta Csehák Hajnalka pszichológus.
Legalábbis ezt mondta Lazáry Áron, a Semmelweis Egyetem gerincgyógyászati tanszéki csoportjának vezetője, gerincsebész főorvos.
A héten a legtöbb hír a közelgő iskolakezdéssel kapcsolatos volt - megszületett ugyanis az Emmi rendelet a szeptemberi szabályokkal, szó volt a szeptemberi bérletekről és a diákigazolványok érvényességéről is. Összeszedtük a legfontosabb oktatási híreket, amiről nem maradhattok le.
Bármennyire is egyértelműnek tűnik a váltás, nem mindig zökkenőmentes. Most ezekben szeretnénk segítséget nyújtani nektek, összeszedtünk pár dolgot, aminek betartásával nem lesz káosz a szeptember.
Horn Gábor, a PDSZ korábbi alapító tagja több dolgot hiányol a rendeletből, de van, amivel egyetért.
A nyár után újra el kell kezdenünk az iskolakezdéssel foglalkozni, ugyanis hamarosan vissza kell ülni az iskolapadokba. Hogy idén gördülékenyebben menjenek az előkészületek, összeszedtük nektek azokat a dolgokat, amiket még szeptember elseje előtt érdemes lehet beszereznetek.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, nincs tervben, hogy központilag szabályozni fogják, hogy reggel mikor kezdődjön az iskola.
Karácsony Gergely újra felvetette, hogy szeptembertől a középiskolákban fél 9-kor kezdődjön a tanítás. Ezzel a diákok elkerülhetnék a reggeli közlekedési csúcsforgalmat.
A vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatók már augusztus 27-től elfogadják helyközi járataikon a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-t.
Két hét múlva kezdődik az iskola, de általános vélemény, hogy a nemrég nyilvánosságra hozott ajánlások nagy része nem megvalósítható. Milyen rendszerben indul az iskola?
Több mint 500 leendő iskolaőr kezdte meg felkészülését a napokban, de a fővárosban és néhány megyében még mindig várják a jelentkezőket - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Magyar Nemzettel.
Tegnap este fél 10-kor az iskolák intézményvezetői megkapták azt a járványügyi intézkedési tervet, amely a 2020/21-es tanévben lesz érvényben.
Bár még javában tart a nyári szünet, sokan már ilyenkor azt számolgatják, mikor lesz a következő pihenő. Itt megnézhetitek a 2020/2021-es tanév tanítási szüneteinek a pontos dátumait.
Az oktatásért felelős minisztérium részletes járványügyi intézkedési protokollt ígért az iskoláknak, de azt még nem tudni, hogy ez mikor jut el az intézményekbe.
A PSZ szerint kellene egy olyan protokoll az iskolákban, amit követni tudnak az intézmények, ha szükséges.
A hamarosan megjelenő rendelet szerint a tanév hagyományosan, szeptember 1-jén indul.
Idén gyerekenként átlagosan 33 560 forintot terveznek elkölteni a szülők az iskolakezdésre, míg tavaly ez az összeg átlagosan 15-25 ezer forint között mozgott - közölte a Vatera online piactér online kérdőíves felmérése alapján kedden az MTI-vel.
Több forgatókönyvön is gondolkodnak az iskolák a tanévkezdéssel kapcsolatban, azonban hivatalos állásfoglalást vagy támpontokat még nem kapnak.
Kik jogosultak az iskolakezdési támogatásra és mekkora összeget kaphattok? Szinte minden településen elérhető a segítség, de az igénylés feltételei eltérőek lehetnek.
A járványhelyzet ősszel lehetővé teszi a normális tanévkezdést Ausztriában az oktatási minisztérium szerint.