Iskolafelújításokat, „ehető menzát” és új kollégiumokat ígért Magyar Péter a nagykanizsai tanévnyitón

Magyar Péter a nagykanizsai tanévnyitón arról beszélt, hogy a kormánynak több időt, energiát és forrást kell fordítania az oktatásra. Van honnan elindulni: országszerte több iskolaépület felújításra szorul, szűkös a kollégiumi kapacitás, az iskolai közétkeztetés minősége miatt pedig rendszeresen érkeznek panaszok.

A nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban tartott évnyitóról ebben a cikkünkben számoltunk be részletesen, ahol a miniszterelnök arról beszélt a diákoknak és tanároknak, hogy az iskola egyik legfontosabb feladata nem az, hogy minden diákból kiváló matematikus, fizikus vagy történész legyen, hanem hogy megtanítsa őket kritikusan gondolkodni, kérdezni, egymásért kiállni és együttműködni.

A pedagógusoknak külön megköszönte a munkájukat, majd arról beszélt, hogy a kormány is tisztában van az oktatás előtt álló feladatokkal. „Pontosan tudjuk, hogy mi a feladatunk: iskolaépületek felújítása, új kollégiumok létesítése, ehető menza” – mondta Magyar.

Több iskolaépület is komoly felújításra szorul

Az iskolaépületek állapota több helyen régóta probléma. Februárban írtunk arról, hogy két tatai középiskolában is rossz körülmények között tanulnak a diákok. Az Eötvös József Gimnáziumnál már hosszabb ideje egy ideiglenes, fából készült fedett folyosón közlekednek a tanulók az épületrészek között, miközben maga az épület is több helyen felújításra szorul.

A TSZC Bláthy Ottó Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium épületéről közzétett képeken málló vakolat, falakon lévő lyukak, beázásnyomok és vizesedés is látszott. Az intézményben 2021-ben 16 millió forintos fejlesztést hajtottak végre, többek között informatikai korszerűsítésre és három vizesblokk felújítására, az épület egészének problémáit azonban ez nem oldotta meg.

Több mint százezer felvett hallgató, kevesebb mint 49 ezer kollégiumi férőhely

A kollégiumi kapacitás bővítése szintén égető kérdés. Országszerte összesen 48 626 felsőoktatási kollégiumi férőhely van, ebből 17 296 Budapesten. Ehhez képest a 2026-os felvételi eljárásban 101 572 jelentkező jutott be valamelyik felsőoktatási intézménybe.

A két szám közvetlenül nem hasonlítható össze, hiszen nem minden felvett hallgatónak van szüksége kollégiumra, a férőhelyekért pedig a felsőbb évesek is pályáznak. Az egyetemek adataiból ugyanakkor jól látszanak a jelentős kapacitáskülönbségek. Míg a BME-n 100 újonnan felvett hallgatóra 76 kollégiumi férőhely jut, a Pécsi Tudományegyetemen 69, addig az ELTE-n 38, a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen pedig mindössze 16.

A kollégiumi férőhely különösen azoknak fontos, akik más településről költöznek az egyetemük városába. Aki nem jut be, annak sokszor a jóval drágább albérletpiacon kell lakhatást keresnie: Budapesten idén nyáron 260 ezer forint körül alakult a kiadó lakások medián bérleti díja.

„Ehető menza”

Magyar Péter a menza fejlesztését is megemlítette, „ehető menzát” ígérve. Az iskolai közétkeztetés minőségével kapcsolatban rendszeresen érkeznek panaszok, éppen a tanévkezdés előtt Győrben került ismét elő a kérdés.

A városban a szülők és a diákok régóta kifogásolják az iskolai ételek minőségét. Az új közétkeztetési közbeszerzést ráadásul egy jogorvoslati eljárás miatt nem sikerült a tanévkezdésig lezárni, ezért a város kénytelen meghosszabbítani a jelenlegi szolgáltató szerződését.

A helyiek az elmúlt hónapokban többek között az adagok méretére és az ételek minőségére panaszkodtak. Pintér Bence győri polgármester arra kérte a szülőket, nagyszülőket és pedagógusokat, hogy jelezzék, ha rossz minőségű vagy kevés ételt kapnak a gyerekek, vagy nem megfelelően kezelik a speciális étkezési igényeket.

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu